BĂSESCU A VATIKÁNBAN IS BAKIZOTT. Négy napja a bukaresti román sajtó az államfő vatikáni látogatása alkalmával elkövetett hibákon rágódik. Rosszallják, hogy annak dacára meghívta XVI. Benedeket romániai látogatásra, hogy Daniel román pátriárka felhívta a figyelmét, ehhez a Szent Szinódus engedélyét kell kérnie, mint azt II. János Pál látogatásakor az akkori államfő tette.
A román újságírók szerint nem örült a pápa a hátszegi görög katolikus templomokról készített albumnak sem, mert mai napig ez az egyház nem kapta vissza a kommunista állam által az ortodox egyháznak átadott javait. Kifogásolták, hogy Maria Băsescu a pápai fogadáson szokásos fekete ruha helyett szürke kosztümben jelent meg, s fejét is csak utolsó perceben fedte be egy sállal. A Szent Szék második emberével való találkozón Băsescu 13 kultúráról beszélt, a Romániában elismert 18 felekezet helyett, a Máltai Lovagrend képviselőinek pedig azt mondta, országában e rend még a kommunizmus évei alatt is tevékenykedhetett, ami nem igaz. Az elnöki hivatal szóvivője rosszindulatú és tájékozatlan kommentárnak minősítette a fentieket.(Gardianul)
JÓL KERESNEK A KOLOZSVÁRIAK, SZEBENIEK, TEMESVÁRIAK. A kolozsvári alkalmazottakat fizetik a legjobban Erdélyben. Ez elsősorban a sok külföldi befektetőnek és a helyi információs-technológiai ágazat fejlettségének köszönhető. A legjobban fizető tíz hazai település listáján még két erdélyi város szerepel. A 3. helyen álló Kolozsvár mellett Szeben és Temesvár került fel a listára. Ezekben a városokban az átlagjövedelem júliusban meghaladta az 1700 lejt. (Figyelő.ro)
JAGUÁR SZABADON. Szerda reggel kiszabadult ketrecéből egy jaguár a marosvásárhelyi állatkertben. Reggel 10 órakor néhány látogató vette észre, amint a vadmacska a rácsokon kívül, ketrece tetején ült. A látogatók azonnal értesítették a gondozókat, akik két órán át próbálták hálóval befogni az állatot. Végül sikertelen próbálkozások után elaltatták, és visszavitték ketrecébe. (Kakukk.ro)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.