Bár napirenden szerepelt a szeptember 11-i parlamenti ülésen, a képviselőház plénuma nem vitatta meg a Magyar Polgári Párt (MPP) által benyújtott, a tanügyi törvény módosítására vonatkozó javaslatot. Mivel a törvényes határidő lejárt, a javaslat hallgatólagosan elfogadottnak tekintendő, így átkerült a szenátusba – számolt be Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
A politikus szerint az alsóháznak nem voltak ellenérvei a tervezettel kapcsolatban, de elfogadni semmiképp nem akarta, ezért gyáva módon nem tűzte a törvényes határidő letelte előtt napirendre azt. Kulcsár-Terza kifejtette, a tanügyi vizsgarendszerben alkalmazott diszkrimináció felszámolása nem szakmai, hanem emberjogi ügy, a képviselőház emberi jogi bizottsága tárgyalta is az MPP által javasolt módosításokat, és pozitívan véleményezte a tervezetet. „Úgy érzem, megtettem mindazt, ami emberileg lehetséges. Amellett, hogy a módosító javaslatot egyedüli kezdeményezőként nyújtottam be, érvelésemmel sikerült meggyőznöm az emberi jogi bizottság tagjait a tervezet megalapozottságáról” – jelentette ki a képviselő. Hozzátette: nem fűz nagy reményeket ahhoz, hogy a javaslat szerint valóban módosulni fog a tanügyi törvény, hisz a tervezetről a szenátus hivatott szavazni döntő házként, és mivel a második ház döntéshozását nem köti semmilyen határidő, ezért valószínűsíthető, hogy a javaslat egy fiók mélyére kerül, de az is elképzelhető, hogy elutasítják.
„A román alkotmány szemforgató módon kezeli a törvényhozás folyamatára vonatkozó határidőket. A Magyar Polgári Párt ezért fontosnak tartja, hogy ha majd alkotmánymódosításra kerül sor, akkor ezt a problémát is kezeljék, hogy időhúzással ne lehessen manipulálni” – jelentette ki Mezei János MPP-elnök.