Újabb meghallgatásokra van szükség a hétfői után az európai uniós alapszerződés hetes cikkelye alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás ügyében, de az látszik, hogy a többi tagország kész kérdéseket feltenni, a magyar kormány pedig megpróbál ezekre választ adni – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek hétfői brüsszeli tanácsülésén sor került a magyar kormány első meghallgatására a jogállamiság sérülését vizsgáló eljárás részeként.
Tytti Tuppurainen, az EU soros elnökségét betöltő Finnország képviselője arról számolt be, hogy az ülés hosszú volt, de „nagyon együttműködő” szellemben zajlott, és a következő hetekben-hónapokban döntenek majd a további lépésekről. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az eljárás nem irányul senki ellen, minden félnek érdeke, hogy a kérdéses ország bemutathassa az álláspontját.
Frans Timmermans rámutatott, hogy a Sargentini-jelentés, amelynek alapján megindították az eljárást, meglehetősen összetett és sok területet lefed, ezért esetleg meg lehetne hívni a jövőbeli meghallgatásokra azon nemzetközi szervezeteket is, amelyek jelentéseire hivatkoztak a dokumentumban, például a Velencei Bizottságot, s így fókuszáltan végigvenni bizonyos témákat. Hozzátette, tévedés azt hinni, hogy a novemberben hivatalba lépő új Európai Bizottsággal véget ér majd egy korszak. Az új testület változatlan eltökéltséggel fog fellépni a jogállamiság védelmében. „A jogállamiság tisztelete nélkül nincs Európai Unió” – fogalmazott.
Amélie de Montchalin francia külügyi államtitkár ismertette a francia–német közös álláspontot, amelynek értelmében a magyarországi helyzet „aggodalomra ad okot”.
Ezzel szemben Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes leszögezte: Varsó szerint a magyar kormány intézkedései nem jelentenek rendszerszintű veszélyt a demokratikus normákra.
Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozata szerint a meghallgatás a bevándorláspárti erők bosszúhadjáratának újabb állomása volt. Mint mondta, tételesen cáfoltak minden vádat és hamis állítást, de a politikai boszorkányüldözés oka egyértelműen az, hogy a magyarok többször is nemet mondtak a migrációra.
Sajtóhírek szerint eközben az Európai Parlament illetékes bizottságának elnöke levelet küldött a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, sérelmezve, hogy az EP nem képviseltethette magát az ülésen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.