Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

VitaAdós maradt

2019. szeptember 19., csütörtök, História

Vitapartnerem (Süli Attila – szerk. megj.) a Még egyszer a Bodor-féle jegyzőkönyvről című írásában (Háromszék, 2019. augusztus 22.) bejelentette, hogy kilép a vitából, amelyet 2019 májusa óta folytatunk. Kilépését sajnálom, mert adós maradt a felelettel a vitában felvetett több kérdésemre. Legutóbbi vitacikkében azt állítja, nem olvastam, nem értettem meg vagy nem akarom megérteni azt a tanulmánykötetet, amelynek címe Ágyúcső és puskapor. Bodor Ferenc, a csíki ’48-as ágyúöntő és lőporgyártó. Tanulmányok. (Sajtó alá rendezte Pál-Antal Sándor. Marosvásárhely, 2017). Vitacikkeink tárgyát azonban nem ez a tanulmánykötet képezi, hanem a Bodor Ferenc-féle jegyzőkönyv hitelességének kérdése; érvelésemben hivatkoztam a fent említett kötetre, idéztem is abból.

  • Gábor Áron szobra Kézdivásárhelyen
    Gábor Áron szobra Kézdivásárhelyen

A felvetett kérdések közül néhányat megismételtem a Maradjunk a központi témánál című írásomban (Háromszék, 2019. július 18.). Abból indultam ki, amit Egy irat töredékes és problematikus közléséről című vitaindítómban felvetettem: manipuláltnak tartom a Bodor Ferenc-féle jegyzőkönyv közlési módját úgy, ahogy azt a Demeter Lajos, Pál-Antal Sándor és Süli Attila által a Háromszék 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején című forráskiadványban közzétették. Nem adják a szóban forgó irat egészét: a 126 pontból álló jegyzőkönyvnek csak három pontját közli a kötet, a címét meg sem említik, amely így szól: Jegyzőkönyve A’ Csík Madarasi álladalmi Ágyú-öntöde és Lőpor Gyároknak az 1848/k évekből, melynek keletkezési ideje, a szerző Bodor Ferenc szerint, 1849. augusztus 8. Ehhez most hozzáfűzöm: azóta is adósok a szerkesztők annak megokolásával, hogy miért nem közölték a jegyzőkönyv címét. Valószínűnek tartom, azért hagyják el a címet, mert akkor választ kellett volna adni arra a kérdésre is: hogyan kerül az udvarhelyszéki és háromszéki ágyúöntés ügye a csíkmadarasi gyár jegyzőkönyvébe.

A jegyzőkönyv keltezésével kapcsolatban nem az a probléma, hogy írója szerint 1849. augusztus 8-án keletkezett, hanem az, hogy négy hónappal korábban, 1848. október 20-án kezdi vezetni azt, amikor a csíkmadarasi gyár még nem is létezett. Ez a gyár csak 1849 március végére készülhetett el, mert március 2-án Bodor még az „építendő” gyárról küld jelentést felettesének. Ennek a fontos kérdésnek az okaira vonatkozóan is adós maradt Süli Attila. Pedig ez megkerülhetetlen lenne az olyan kutatónak, aki a szóban forgó irat hitelessége mellett kardoskodik. A jegyzőkönyvírásnak ez a Bodor Ferenc-féle módja a forráskritika szabályai szerint határozottan a hamisítvány kategóriájába tartozik. Vitapartnerem szerint viszont, ha egy kútfő utólag keletkezett is, nem tekintendő eleve hamisítványnak. Csakhogy, ha egy történész ilyen esettel találkozik, nyomban felmerül benne a hamisítás gyanúja, s tüzetesen elemezni kezdi az irat keletkezésének körülményeit, összeveti azt más forrásokkal, hogy biztosan felhasználhassa. Süli Attila egy ilyen elemezéssel is adós maradt. Bodor Ferenc jegyzőkönyvének azt az állítását ugyanis, amely szerint őt azért küldték Bodvajba, hogy „saját találmánya szerint üreggel megöntendő ágyúkat sietve öntené meg”, s ott „három darab vaságyút és mintegy 700 egész és vetgolyót [tarackhoz valót] sikerült megönteni Gábor Áron jelenlété­ben, akit e találmányba betanított.” (l. Háromszék az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején című forráskötet 480. o.), egyetlen más, korabeli forrás sem erősíti meg.

Ellentétben azzal, hogy az üresre öntött ágyúcsövet Gábor Áron találta fel, számos hiteles forrás bizonyítja. Ezek egy részét a háromszéki forráskötet elhallgatja (például az Esti Lapok 1849. február 26-i és március 17-i számait), és ami mégis benne van a kötetben, vitázóm azt sem veszi tekintetbe. Például Dózsa Dániel írását, amelyet a magyar kormány központi lapja, a Közlöny 1849. február 8-i száma közölt: „Gábor Áron nevű székely káplár és igen derék fejű tüzér, amint a futásból hazaérkezett, rögtön a hermányi vashámorban önmaga által készített mintára három ágyút öntetett s néhány száz golyót”. Tehát Dózsa Dániel tudta, hogy Gábor Áron „önmaga által készített mintára három ágyút öntetett”. Amint látni fogjuk: ugyanezt írta Gábor Áron legközelebbi munkatársa, Turóczi Mózes is.

Az ágyúk történetét, amint közismert, Bodola Lajos írta meg, aki tevékenyen részt vett az első ágyúk öntésében. Bodola, miután rámutat a Háromszéket fenyegető vészes helyzetre, amely Háromszéket jellemezte a székely haderő veresége után (Marosvásárhely, 1848. november 5.) ezeket írja: „Fő dolog volt tehát, hogy legyen ágyúnk, akármilyen, csak rögtön, s hogy az nagyobbat szóljon, mint az ellenség ágyúja. Hát ez, hála Gábor Áron ügyességének, egy lelkes ifjúság fáradtságot nem ismerő kitartásának sikerült is. Ez történelmi tény.” (1848–49. Történelmi Lapok, 1895. augusztus 15.) Vagyis az ágyúk létrehozása a helyszínen jelen lévő s az első ágyúk készítésén dolgozó Bodola szerint Gábor Áron ügyességének és az őt segítő lelkes ifjúságnak volt köszönhető. Vitapartnerem Bodola Lajos megállapításait sem veszi figyelembe, aminthogy a jeles történetíró Jakab Elekét sem, aki szerint Gábor Áron a magyarhermányi vasgyárban három hatfontos ágyút készített. (Jakab Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848–1849-re. Budapest, 1880., 505‒506.)

Süli Attila haragosan elveti Turóczi Mózes Bodor állításai ellen tiltakozó iratát is, amit „kirohanásnak” nevez, mivel a kézdivásárhelyi ágyúöntő nem ismerte Bodor jegyzőkönyvét, s csak a Honban megjelent cikkre válaszolt. De ez az érvelés nem állja meg a helyét, mert Bodor Ferenc kérvénye, amelyet a Hon 1870. december 23-án közreadott, tartalmazza a minket érdeklő kérés lényegét: ő, Bodor Ferenc „öntötte az első székely ágyút. Feltalálta, hogy lehet az ágyút úgy önteni, hogy lőüreget ne kelljen külön fúrni bele. Ilyen ágyút 60-t öntött.” Miután a közlés tudomására jutott, Turóczi Mózes rögtön hamisnak nyilvánította Bodor állításait. Tiltakozását eljuttatta Papp Lajos kézdivásárhelyi országgyűlési képviselőhöz, aki újabb adatokat kért Turóczitól az ágyúöntés történetéről. Turóczi elküldte az adatokat, de cáfolatát nem közölték, mert az illetékes miniszter szerint, akihez a kérvény került, a nyilvánosság szerencsétlenné tenné Bodort, akinek pedig nyolc gyermeket kell eltartania.

Turóczi Mózes később (1881-ben) Az 1848–49-béli Szabadságharcunkba való hű és lelkiesmeretes munkám leírása című emlékezésében (kézirat a Magyar Országos Levéltárban) részletesebben foglalkozik Gábor Áron szerepével és az ágyúöntéssel. Őt, azaz Turóczit, november 4-én felküldték Bodvajba, hogy segítsen Gábor Áronnak az ágyúkészítésben, Vég Antallal fel is ment oda, s ott találta Gábor Áront „dolgozni egy ágyúformával”. De visszatért Kézdivásárhelyre, mivel nem találta Gábor Áron munkáját célravezetőnek. Gábor Áron viszont ott maradt, és „miképpen bírta, fából egy formát kifaragott és arra az ott lévő kohó és öntőmester 3 darabot meg is öntött.” Neki „Gábor Áron beszélte el, hogy Bodvajban hogy öntötte meg 3 ágyúját vasból”. Véleményem szerint, Turóczi teljesen hitelesen ismertette az első ágyúk születésének történetét, amit azért is fontos hangsúlyoznunk, mert azok, akik tagadják Gábor Áron elsőségét a lyukasra öntött ágyúcsövek elkészítésében, általában mellőzik Turóczi beszámolójának ezt a részét. Amint teszi Süli Attila is. Számonkérhető tőle az is, hogy miért mellőzi annak megemlítését, hogy Papp Lajos, aki valószínűleg ismerte Bodor jegyzőkönyvét is, hamisítványnak minősítette az abban írtakat.

Süli Attila indokoltnak, tehát helyesnek tartja, hogy csak hármat közöltek a 126 részből álló vitás jegyzőkönyvből, mert, amint írja, nem ez az egyetlen részközlés. Ez bizony magyarázatnak is gyenge és elégtelen. Furcsa gondolkodásra vall az is, amit a történészeknek és más, a kérdésben megszólalóknak a Bodor Ferenc-féle jegyzőkönyvhöz való viszonyulásáról állít. Szerinte az, aki nem foglalt állást a jegyzőkönyv hitelessége ellen, el is ismerte annak hitelességét. Legalábbis erre lehet gondolni Berde Mózes, Bakk Endre, Gyalókai Jenő, Kanyaró Ferenc és mások nevének említésekor. Kanyaró Ferenc a következőket írta: „Kaptam Laborfalváról 1887 körül Kis Aladár nevű unitár(ius) tanulótól, ki most datki pap. Kolozsvár, 1893. március 27.” Berde Mózes pedig ennyit jegyzett a neki átadott jegyzőkönyvre: „Székely ügyre vonatkozó.” Alapy Gyula összefoglalta ugyan a jegyzőkönyv tartalmát, de különösebb értékelést nem fűzött hozzá.

Ami pedig Kővári László álláspontját illeti: amint a Történelmi Lapok egyik cikkében említi, előbb vitatta Szabó Károllyal együtt a jegyzőkönyv hitelességét, majd hitelesnek minősítették mindketten. De azzal már adós marad vitapartnerem, hogy Kővári az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc történetéről szóló munkáiban (Erdély története 1848–1849-ben; Okmánytár az 1848–49-i erdélyi eseményekhez, Vissza­emlékezések a forradalom derűsebb napjaira) meg sem említi Bodor Ferenc nevét. Pedig elsőként ő írta le szemtanúként Gábor Áron fogadalmát az ágyúöntésről, mert jelen volt azon a gyűlésen, ahol Gábor Áron megtette azt. Kővári megemlékezik Gábor Áron hősi haláláról a kökösi csatában, amelyben „a tüzérséget Gábor Áron őrnagy, a székely ágyúk teremtője vezette”. Feltételezhetően Szabó Károly sem említette Bodort a tudományos munkáiban. Süli Attila régebben is, most is Bözödi Györgyöt hívta segítségül, bizonyítani a saját elképzeléseit. Bözödi korábban Gábor Áron szerepét pozitívan értékelte, de idős korában árnyalta véleményét, annyit írt, hogy Bodor segítette Gábor Áront az ágyúöntésben. Ezzel kapcsolatban Süli Attila Bodor elszámolásaira hivatkozott, amelyben egyik 1849. március 24-i iraton szó van három ágyúnak Magyarhermányból való elszállításáról. Ez semmiképpen sem vonatkoztatható Gábor Áron ágyúira, amelyeket már 1848. november 17-én Sepsiszentgyörgyre vittek be, ahol 18-án megalkotója célba lőtt az egyikkel. Egyébként a Süli által kiemelt három ágyúról egyetlen feldolgozásban sem írnak, s Bodola sem említi a székely ágyúk történetéről szóló munkájában. Végül ne maradjon említés nélkül Gál Sándor álláspontja se: Süli azt jegyzi le, hogy 1861-es, olasz nyelvű visszaemlékezésében az olvasható, hogy Gábor Áron Bodor Ferenc segítségével készített harangokból ágyúkat. De közismert, hogy Bodvajban nem harangokból, hanem vasból öntette Gábor Áron a három nevezetes ágyút. Már többször idéztem eredeti forrásból a székely haderő főparancsnokának, Gál Sándornak 1861-i visszaemlékezéséből a következőket: Kökösnél „1500 emberrel, hét ágyúval és hős nemzetünk egyik dicső fia, Gábor Áron segélyével, ki az ágyúkat teremté” harcolt a túlerő ellen. Vagyis Gál Sándor nem Bodor Ferencet, hanem Gábor Áront tartotta a székely ágyúk létrehozójának. Miért hallgat erről Süli Attila?

Végül. Kár volt vitapartneremnek elállnia a további vitától, amelyet talán hasznos lehetett volna továbbvinni számos kérdésben. A lefolytatott vita szerintem nem volt felesleges, mert sikerült felszínre hozni a Demeter Lajos, Pál-Antal Sándor és Süli Attila által összeállított Háromszék az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején című forráskötet nagy hibáját: a Bodor-féle jegyzőkönyv manipulált közlését.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 324
szavazógép
2019-09-19: Család - :

Gyermekeink

2019-09-18: Közélet - Nagy D. István:

Medvék a Grand Hotelben (Bálványos)

A Grand Hotel Bálványos élelmiszeraktárában és a konyhákban randalírozott az elmúlt éjjel négy medve. Két állat a szálloda biztonsági kamerájának felvételein is látható, amint éppen kiszaladnak a két szemben álló épületből. Az esetről Szín János medvepásztor számolt be, a medveles Facebook oldalán.