A helyi közösségek számára fontos módosításokat javasolt az RMDSZ a turizmust szabályozó törvénytervezethez, mutatott rá Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, a kormánypárt azonban nem hajlandó szavazat alá bocsátani fontos törvénytervezeteket, mert nincs parlamenti többsége – áll az RMDSZ tegnapi hírlevelében.
A felsőház gazdasági bizottságának tagja hozzátette: a javaslatok értelmében a turisztikai települések költségvetése egészülne ki abból az egyszázalékos adóból, amelyet a vendégek fizetnének be a szállásköltséggel együtt, és amelyből utakat, közvilágítást, helyi beruházásokat lehetne finanszírozni, illetve a köztisztasággal és hulladékgazdálkodással kapcsolatos költségeket lehetne fedezni. Az Európai Unió több tagállamában működik a city tax rendszer, egészítette ki Antal Lóránt, majd hozzátette: a turisták és szállodaipar így közvetlen módon hozzájárulhat a meglátogatott települések gondozásával kapcsolatos költségekhez.
A javaslatokat a szakbizottság elfogadta, a kormánypárt azonban megakadályozta, hogy a felsőház plénuma döntsön a módosított tervezetről. „Nem tudják biztosítani a többséget, ezért nem hajlandóak szavazat alá bocsátani a törvénytervezeteket” – hívta fel a figyelmet Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.