Az Európai Parlament plenáris ülése jóváhagyta az Európai Bizottság májusi javaslatát, amely szerint Ausztria, Románia és Olaszország összesen 293,5 millió eurós támogatást kaphat a területükön 2018 folyamán bekövetkezett katasztrófák okozta károk felszámolására – közölte az Európai Parlament tegnap.
A 645 szavazattal, 18 ellenében és 30 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint EP-képviselők az Európai Unió Szolidaritási Alapjából (EUSF) származó támogatásból 277,2 millió eurót ítéltek meg Olaszország számára a 2018 októberében és november elején bekövetkezett szélsőséges időjárás okozta károk felszámolására. Az olasz régiók többségét, az északi alpesi területektől egészen Szicíliáig, ismétlődő, erős széllel kísért heves esőzések sújtották, áradásokat és földcsuszamlásokat okozva. Az ítéletidő emberéleteket követelt, és jelentős károkat okozott.
Az Ausztriában 2018 októberének végén jelentkező szélsőséges időjárás az ország több déli alpesi régióját, különösen Karintiát és a kelet-tiroli régiót sújtotta. A károk felszámolására a képviselők 8,1 millió eurót ítéltek meg Ausztriának.
2018 júniusának közepétől augusztus elejéig Románia északkeleti régióját ismétlődő súlyos esőzések és áradások sújtották, amelyek jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában és a háztartásokban, valamint a mezőgazdaságban. A képviselők ezeknek a károknak felszámolására 8,2 millió eurós támogatást hagytak jóvá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.