A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara a 2019/2020-as tanévre is meghirdeti az 50 év fölötti korosztálynak szóló, nagy sikernek örvendő oktatási programját. A programot Sepsiszentgyörgyön harmadik alkalommal, Kézdivásárhelyen negyedszer szervezik meg. A regisztráció mindkét háromszéki városban szeptember 24-én, kedden 9 órától kezdődik.
Sepsiszentgyörgyön a Városimázs Irodánál (1918. december 1. utca 6. szám), Kézdivásárhelyen a Zöld Nap Egyesület székhelyén (33-as Udvartér 1. szám) lehet benyújtani a jelentkezéseket a helyszínen kitöltött nyomtatott űrlapok segítségével naponta 9 és 15 óra között. A helyek száma korlátozott. Az idei tanévben a megyeszékhelyen 250-en, a céhes városban 230-an vehetnek részt az előadásokon, a programba való felvétel a jelentkezés időrendi sorrendjében történik.
A résztvevők Sepsiszentgyörgyön tizennégy, Kézdivásárhelyen tizenhárom előadást hallgathatnak meg, köztük több olyant is, amelyek ezt a korosztályt látják el hasznos tanácsokkal. Az előadók között vannak hazaiak és külföldiek egyaránt, a szervezők igyekeznek minél színvonalasabb programot kínálni az érdeklődőknek.
Az előadások tematikáját tekintve az idei évben is színes paletta fogadja a jelentkezőket. Szó lesz zenetörténetről, egészségügyről, hiedelmekről, de helyet kapnak a történelem, a pszichológia és a kertészettel kapcsolatos témák is. Az Ezüst Akadémia előadás-sorozata ingyenes.
Sepsiszentgyörgyön a megnyitót október 22-én, kedden 17 órától tartják a Székely Mikó Kollégium dísztermében, és ekkor kerül sor a tanév első előadására. Ezt követően kéthetenként ugyanebben az időpontban következnek az újabb előadások.
Kézdivásárhelyen november 7. a megnyitó és az első előadás napja a Vigadó Művelődési Ház színháztermében. Az előadások itt is kéthetente lesznek csütörtökönként, délután fél öttől a Vigadó Művelődési Házban.
Az évnyitó kezdete előtt az akadémiás hallgatók átvehetik igazolványukat, melybe a tanév folyamán jelenlétüket jegyzik. Az előadások 70 százalékát látogató hallgatók az év végén díszoklevelet kapnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.