Rangos magyar díjban részesült a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület, illetve annak vezetője. A két elismerés egyszerre megtisztelő, illetve folytatásra ösztönző, mondta lapunknak Demeter János, a Vadon ügyvezető igazgatója.
Érték és Minőség Nagydíjas a Vadon Egyesület – tájékoztat az egyesület közleménye, a díjat szeptember 10-én adták át ünnepélyes keretek között a budapesti Országház felsőházi termében. Nem szokványos, hogy egy egyesület pályázzon erre a díjra, ezt ugyanis főleg cégeknek hozták létre – közölte érdeklődésünkre Demeter János. A Vadon Egyesület szolgáltatásaival pályázott erre a minősítésre, főleg a múzeumpedagógiai és a lovas oktatási tevékenységeivel, tette hozzá, vagyis természeti nevelési munkájukat jutalmazták. A díj természetesen kollégái érdeme is, s az elismerés azért is fontos számukra, magyarázta, mert ösztönzi, hogy még jobbak legyenek abban, amivel foglalkoznak, másrészt megerősíti őket abban a tudatban, hogy jó úton járnak. Céljuk, hogy a „természettel való barátkoztató programjaik” tartalmasak legyenek, mert a természeti értékek megbecsülésére a nemzedékeknek fel kell nőni. A gyermekeket nagyon kis korban meg kell tanítani a természet tiszteletére és szeretetére, s ez a Vadon Egyesület legfontosabb tevékenysége, ez pedig növelheti mind a vadászati múzeum, mind az egyesület elismertségét, tette hozzá.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést az országos vadásznapokon vette át Demeter János. A kitüntetésre az Országos Vadászati Kamara jelölte, az indoklás szerint a „székelyföldi vadászati kapcsolatok ápolását, valamint a vadászati kultúra széles körű megismerését több évtizede szolgáló kiemelkedő tevékenysége elismeréseként”. Mint Demeter János lapunknak fogalmazott, számára nagyon felemelő érzés, hogy az anyaország megbecsüli munkáját.