TriatlonDániel Attila rajt-cél győzelmet aratott

2019. szeptember 23., hétfő, Sport

Szeptember 20. és 22. között rendezték meg a TriChallenge Mamaia nemzetközi triatlonversenyt, ahol félironmanben, olimpiai távon, sprintben, szupersprintben és aquatlonban közel 1000 sportoló nevezett. A sepsiszentgyörgyi Dániel Attila az olimpiai távon 195 versenyzőt utasított maga mögé, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

  • Fotó: Radu Cristi
    Fotó: Radu Cristi

Mamaia tizedszer adott otthont Délkelet-Európa legnagyobb triatlonversenyének, ahol az olimpiai távon a hárompróbázóknak 1,5 kilométer úszást, 40 kilométer kerékpározást és 10 kilométer futást kellett teljesíteniük. Dániel Attila motiváltan és felkészülten érkezett a tengerparti versenyre, ahol 28 perc alatt úszta le a kijelölt távot, a biciklizéssel 1 óra 3 perc, a futással 40 perc alatt végzett. A 24 éves háromszéki versenyző az előző években már kétszer megnyerte Délkelet-Európa legnagyobb nemzetközi triatlonversenyét, valamint idén azzal a céllal állt rajthoz, hogy harmadszor is az első helyen végezzen. Az eddigi eredmények alátámasztották, hogy idén Dániel a legerősebb olimpiai távon, és ezúttal is készen állt a kihívásra.

„Örülök, hogy ismét sikerült az első helyen végeznem a TriChallenge triatlonversenyen. Nehéz hétvége van mögöttem, ugyanis nagyon hullámzott a tenger, ami úszás közben gondot okozott. Ennek ellenére nagyon jól alakult számomra a verseny, hiszen a kerékpározás igen jól sikerült, négyperces előnyt építettem ki a második helyen haladóhoz viszonyítva, majd a futás is jól alakult, végül pedig 7 perces előnnyel értem célba” – nyilatkozta Dániel Attila, aki köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Prodent, a Bellotto, a Sepsi ReKreatív, a Combridge, az Isostar, a Zone3, a Grimas és a Salvia gyógyszertár támogatását.

Eredmények, TriChallenge Mamaia, elit férfiak: 1. Dániel Attila 2:13:18 óra, 2. Răzvan Ene 2:20:26, 3. Mihai Cupșa 2:23:11. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 860
szavazógép
2019-09-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Karnyújtásnyira az olimpiai kvótától (Birkózás, világbajnokság)

Bár karnyújtásnyira volt, a sepsiszentgyörgyi Incze Krisztának nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a néhai Asztanából lett Nur-Szultanban lezajlott felnőtt kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója két győzelemmel és két vereséggel zárta a világverseny 62 kg-os súlycsoportját, és a kudarc ellenére pozitívuma is van a versenynek, hiszen a háromszéki lány teljesítménye révén beküzdötte magát a világ legjobb tíz birkózója közé.
2019-09-23: Sport - :

Második hely a jubileumi Sió Kupán (Női kosárlabda)

Az olaszországi vendégszereplés után Magyarországon folytatta a felkészülést a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese, amely a második helyen zárta a szekszárdi Sió Kupa ötvenedik kiírását. A négyszeres bajnok és kupagyőztes zöld-fehérek egy egyéni díjat is begyűjtöttek, miután 38 ponttal Chrissy Givens lett a négycsapatos szekszárdi torna legeredményesebb játékosa.