Szeptember 21-én a Tulcea megyei Somova község adott otthont a hegyikerékpáros Román Kupa utolsó, 6. szakaszának, ahol a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede diadalmaskodott. A megmérettetés egyben Somova XCO nemzetközi verseny is volt, ahol három országból neveztek sportolók, a 23 éves háromszéki kerékpározó az elit férfiak között bronzérmet nyert.
A versenyen több mint 50 sportoló nevezett a különböző korosztályokban és kategóriákban, a résztvevők hatszor teljesítettek egy 4 kilométeres távot. A Dinamo-BikeXpert-Superbet színeiben versenyző sepsiszentgyörgyi kerékpározó 1:30:51 órás idővel legjobb romániaiként a harmadik helyen végzett a nemzetközi viadalon, a kupakiírás utolsó, 6. szakaszán viszont győzelmet ünnepelhetett David Cristea és Roberto-Dumitru Burța előtt. Molnár Ede a Román Kupa első, második és harmadik körében a második helyen végzett, azonban a negyedik, ötödik és hatodik szakaszát megnyerte, így 300 ponttal az összesített versenyben mindenkit maga mögé utasított.
A sepsiszentgyörgyi kerékpározó is tagja annak a romániai hegyikerékpár-válogatottnak, amely kvótát szerzett a jövő évi nyári olimpiára. A háromszéki versenyző mellett Lucian Logigan és Vlad Dascălu gyűjtötte a pontokat az országnak, utóbbi pedig megnyerte a 23 év alatti világbajnokságot, így Románia automatikusan részvételi jogot szerzett az ötkarikás játékokra. Országunk először 2004-ben, az athéni olimpián volt érdekelt a hegyikerékpár szakágban. Mivel Dascălu a három sportoló közül a legtöbb pontot gyűjtötte, valamint a világbajnoki címe biztosította be az olimpiai részvételt, így rajthoz állhat Tokióban, azonban Molnár és Logigan is utazhat a japán fővárosba tartalékosként. A háromszéki kerékpározó a Somova XCO versenyen további 15 kvalifikációs pontot gyűjtött.
„Nagyon jól sikerült a verseny, így 300 ponttal fölényes Román Kupa-győzelmet arattam. Fák nélküli, köves pályán tekertünk, ahol különböző akadályok tették érdekesebbé a viadalt, valamint volt néhány meredek emelkedő is. A nemzetközi versenyen az első két körben vezettem, majd a görög Antoniadisz ellépett, egy körrel később pedig a francia Duquesne is elhúzott mellettem, viszont sikerült a harmadik helyen végeznem” – mondta a Román Kupa-győztes, aki 2019-ben országos bajnoki címet ünnepelhetett a Cross-Country Eliminator bajnokságban, majd a Cross-Country Olympic és a Cross Country Marathon küzdelemben ezüstérmet nyert.
Eredmények: * Román Kupa, 6. forduló: 1. Molnár Ede (Dinamo-BikeXpert-Superbet) 1:30:51 óra, 2. David Cristea (Dinamo-BikeXpert-Superbet) 1:34:20, 3. Roberto-Dumitru Burța (Scott Faresin) 1:38:29 * Somova XCO: 1. Dimitriosz Antoniadisz (Görögország) 1:26:08 óra, 2. Remy Duquesne (Franciaország) 1:28:43, 3. Molnár Ede (Románia) 1:30:51. (miska)