Labdarúgás, 3. LigaRáadásban veszített pontokat a Kézdivásárhelyi SE

2019. szeptember 23., hétfő, Sport

Kétgólos vezetésről bukott pontokat a Kézdivásárhelyi SE, amely a hosszabbításban egy védelmi hiba miatt döntetlent játszott a Șomuz Fălticeni vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A veretlen kék-fehérek ötödik mérkőzésükön is döntetlent játszottak, ezzel visszacsúsztak a rangsor kilencedik helyére, szombaton pedig a második Bucovina Rădăuţi ellen lépnek pályára a Sinkovits Stadionban.

  • Fotó: Sorin Pana
    Fotó: Sorin Pana

Jól kezdődött a mérkőzés a Bunduc – Tankó, Cîrstian, Damian, Gajdó, Gazda, Păun, Fozocoş (Gáll, 55.), Babei (Orosz, 63.), Popa (Mojzi, 89.), Pakucs (Bandi, 75.) összetételű kézdivásárhelyi csapat számára, amely a 20. percben már két góllal vezetett. A vendégcsapat hamar magához ragadta a kezdeményezést, Nicolae Păun két könnyebb gólszerzési lehetőséget is elpuskázott, majd a 14. percben vezetéshez juttatta a kék-fehér mezeseket. Szögletrúgás után Răzvan Damian fejelt kapura, amelyet a házigazdák kapusa védeni tudott, a kipattanó labdát Păun első próbálkozásra a kapufára lőtte, majd másodszor a hálóba gurított (1–0). A folytatásban is a felső-háromszéki gárda akarata érvényesült, a kitámadásnak meglett az eredménye, hiszen a 20. percben Păun indítását Emanuel Popa a hosszú sarokba továbbította (2–0). A házigazdák a kétgólos hátrány tudatában sem ijedtek meg, ugyanis a 28. percben Eduard Julei révén szépíteni tudtak (2–1). A szünet után eldurvult a játék, több volt a szabálytalanság, azonban a Kézdivásárhelyi SE hiába próbálkozott, nem tudott újabb gólt szerezni, ráadásul a hajrában Păun megkapta a második sárga lapot is. A Fălticeni az utolsó támadását kihasználva kiegyenlített, miután egy szabadrúgásból előreívelt labdánál a vendégek nem tudtak tisztázni, így Alin Priboi a hosszabbítás utolsó percében pontot mentett csapatának.

„Nagyon jól kezdtük a meccset, az első félidőben tovább növelhettük volna az előnyünket, ha pontosabbak vagyunk. Kár azért az utolsó pillanatban kapott gólért, bosszantó, hogy figyelmetlenség miatt veszítettünk két pontot. Ami viszont biztató, hogy az ifjúsági játékosok jól szálltak be a játékba, elégedett vagyok velük” – fogalmazott Gazda József játékos-edző.

További eredmények: Bákói MSK–Galaci Oțelul 0–2, Ceahlăul Piatra Neamț–Bákói Aerostar 0–2, Pașcani–FC Ozana Târgu Neamț 2–6, Galaci U–FC Botoșani II. 2–4, Foresta Suceava–Focșani 1–1, Hușana Huși–Știința Miroslava 3–0, Bucovina Rădăuți–Sporting Liești 4–0.

A rangsor:

1. Aerostar                  5          0          0          11–4    15

2. Rădăuţi                   4          0          1          13–3    12

3. Oţelul                      4          0          1            8–4    12

4. Suceava                   3          2          0          11–4    11

5. Focşani                    3          1          1            6–3    10

6. Ceahlăul                  3          0          2            9–6      9

7. Ozana                      2          1          2          10–7      7

8. Botoşani                  2          1          2          10–12    7

9. KSE                          0          5          0            3–3      5

10. Fălticeni                1          2          2            4–9      5

11. Huşi                       1          1          3            4–5      4

12. Bákó                      1          1          3            1–4      4

13. Miroslava              1          1          3            8–12    4

14. Lieşti                     1          1          3            3–10    4

15. Galac                     0          2          3            4–9      2

16. Paşcani                  0          0          5            7–17    0

A 6. forduló programja (szeptember 27–28.): Bákói Aerostar–Sporting Liești, FC Botoșani II.–Foresta Sucea­va, FC Ozana Târgu Neamț–Galaci U, Kézdivásárhelyi SE–Bucovina Rădăuți, Știința Miroslava–Bákói MSK, Focșani–Hușana Huși, Ceahlăul Piatra Neamț–Pașcani, Galaci Oțelul–Șomuz Fălticeni. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 883
szavazógép
2019-09-23: Sport - :

Kettős brassói siker (3×3-as női kosárlabda, Román Kupa)

Szombat délután és vasárnap délelőtt a megyeszékhelyi Sepsi Aréna adott otthont a három három elleni női kosárlabda Román Kupa 10. és 11. teremtornájának. Mindkét viadal a Brassói Olimpia sikerét hozta, a háromszéki csapatok közül a legjobb eredmény most a Kézdivásárhelyi SE nevéhez fűződik, amely vasárnap elődöntőt játszott.
2019-09-23: Sport - :

A sereghajtó vendégeként nyert az FK Csíkszereda (Labdarúgás, 2. Liga)

Valentin Suciu csapata az idényben először győzött idegenben a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, ugyanis szombaton Eder González góljával 1–0-ra nyert a 8. fordulóban a nyeretlen sereghajtó Sportul Snagov otthonában.