Csődbe ment hétfőn és beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amelynek több százezer (egyes becslések szerint akár 600 ezer) utasa tartózkodik jelenleg is a világ különböző üdülőhelyein.
A brit polgári repülésügyi hivatal (CAA), valamint a brit közlekedési minisztérium, a külügyminisztérium és az üzleti ügyek minisztériuma által ismertetett közös tájékoztatás szerint a CAA haladéktalanul hozzákezd már kidolgozott, Matterhorn-művelet nevű készenléti tervének végrehajtásához a Thomas Cook szervezésében külföldön tartózkodó, csaknem 160 ezer brit utas hazaszállítására. A közlemény szerint ez lesz Nagy-Britannia történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli művelete. Az 1841-ben Thomas Cook üzletember által alapított cég világszerte 22 ezer, Nagy-Britanniában 9 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és 94 repülőgépből álló saját légitársasága is van. A cég hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küszködött; a március 31-én zárult fél évről 1,5 milliárd font adózás előtti veszteséget jelentett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.