Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogokról szóló, Varsóban megtartott éves konferenciáján a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai egyedüli romániai magyar szervezetként vettek részt. A nemzeti kisebbségek jogsérelmeinek szentelt szeptember 24-i panelben a szervezet képviselői a romániai kisebbségi oktatás legsürgetőbb gondjairól beszéltek, emellett pedig írott javaslatokat nyújtottak be nyelvi jogokra vonatkozóan, kiemelve a nemrég elfogadott közigazgatási kódex problémás részeit.
Külön kitértek az évek óta tartó tankönyvhiányra, ami negatívan befolyásolja a kisebbségi oktatási rendszerben tanuló diákok, köztük a magyar gyermekek minőségi oktatáshoz való jogát. Tarthatatlan helyzet, hogy az idei tanév kezdetén is számos tankönyv késik a közbeszerzési folyamat miatt, vagy még csak most fordítják azokat magyarra, gyakorta hibásan – közölték. Ennek kapcsán elmondták: fontosnak tartják, hogy az oktatási reformok bevezetésénél a kompetens állami szervek különös figyelmet szenteljenek a módszertani kérdéseknek, valamint a szükséges erőforrásoknak, illetve időben készüljenek fel az esetleges nehézségekre és dolgozzanak ki megoldásokat ezekre, hiszen a felmerülő akadályok mindig aránytalan mértékben érintik a nemzeti kisebbségeket.
A jogvédelmi szolgálat írott javaslataiban azt fogalmazták meg, hogy a kormány által elfogadott, hatályban lévő közigazgatási kódex számos téren visszavesz a magyar közösség nyelvi jogaiból, illetve ellehetetleníti azok bővítését. Hangsúlyozzák: a nyelvi jogokat érintő közpolitikák kidolgozásánál a román államnak figyelembe kell vennie a magyar kisebbség igényeit és javaslatait.
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője elmondta: igyekeznek minden lehetőséget megragadni arra, hogy nemzetközi fórumokon is ismertessék a romániai magyarság jogsérelmeit. „A két legaktuálisabb téma, amely illeszkedik a most zajló konferencia tematikájába, a közigazgatási kódex és a kisebbségi oktatás kérdése. Felhívtuk a figyelmet rá, hogy a sürgősségi rendelettel elfogadott új közigazgatási törvénykönyv szinte köszönőviszonyban sincs azzal a tervezettel, amin a parlament bő fél évig dolgozott, és megszerzett jogokat is töröl. Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a tanügyminisztérium inkompetenciája leginkább a magyar kisdiákokon csapódjon le, hiszen ők azok, akiknek vagy teljesen hibás tankönyvet nyomtatnak, vagy egyáltalán nem is érkezik meg hozzájuk a tanuláshoz elengedhetetlen taneszköz. Nem elég, hogy nagymértékben túlterheltek a diákjaink, még a tanórákhoz szükséges könyveket sem biztosítja megfelelően a minisztérium.”
Szabotál a kormánypárt
Nem jelentek meg a szociáldemokrata szenátorok azon a szakbizottsági ülésen, ahol az anyanyelvhasználati jogok terén csorbított közigazgatási kódex kijavítása volt napirenden, így a testület döntésképtelen volt – tudatja tegnapi sajtóközleményében az RMDSZ, megjegyezve, hogy a közigazgatási törvénykönyv az egyik legfontosabb törvénye az országnak, elfogadását nem szabad halasztani. A jogszabály a kormány által benyújtott, a szenátus által hallgatólagosan elfogadott alakjában kerül át a képviselőházba – közölte Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy miután a kormány sürgősségi rendelet útján megcsonkította a közigazgatási törvénykönyvet, amely számos anyanyelvhasználati jogot biztosított volna a magyar közösségnek, most a tervezet demokratikus vitáját is elutasítja, nem akar tárgyalni az RMDSZ által újból benyújtott módosításokról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.