500 millió eurós kölcsönre vonatkozó megállapodást írt alá Viorica Dăncilă New Yorkban a Világbank képviselőivel. A pénzből az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésén kívánnak javítani, különös tekintettel a kevésbé fejlett régiókra – tudatja a kormány, amelynek közleménye szerint többek közt a háziorvosi rendelők felszerelésére és az egészségügyi kiadások hatékonyságára összpontosítanak.
Tatiana Proskuryakova, a Világbank Romániáért és Magyarországért felelős országmenedzsere azt mondta: a romániai egészségügy terén elért eredmények dacára az Európai Unió szintjén még mindig Romániában a legmagasabb azoknak a haláleseteknek az aránya, amelyek megelőzhetők lettek volna megfelelő egészségügyi ellátással. A program a hátrányos helyzetű, biztosítással nem rendelkező személyek hozzáférését is segíti az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz,
a kórházközpontú egészségügyi rendszert pedig az elsődleges egészségügyi ellátást biztosító rendszerré alakítaná át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.