Salamon Ferenc felmondása nyomán a július végén megtartott versenyvizsgára egyedül Ferencz Attila volt alpolgármester jelentkezett. Másfél hónapja ő igazgatja a város legfontosabb művelődési intézményét. Vele beszélgettünk az Őszi sokadalom első napján. Először is arra kértük, mutatkozzon be olvasóinknak.
— Negyvenhét éves vagyok, s habár Uzonban születtem — édesapám abban az időben ott volt agrármérnök —, mindig kézdivásárhelyinek vallottam és vallom magam. Feleségem, Éva a Nagy Mózes Elméleti Líceum magyar—angol szakos tanára, jómagam közigazgatási jogi végzettséggel rendelkezem. Két lányunk van, a kisebbik a brassói egyetem környezetvédelmi mérnöki szakán másodéves, a nagyobbik pedig a marosvásárhelyi színiakadémián harmadéves. Pályafutásomat a burgonyakísérleti állomáson kezdtem, ahol könyvelőként dolgoztam, majd a rendszerváltás után magánvállalkozó lettem. Nyolc évig alpolgármester, tizenkét évig pedig önkormányzati képviselő voltam.
— Mi ösztönözte arra, hogy elvállalja a Vigadó igazgatói tisztségét?
— Nem titok senki számára, hogy a kultúra számomra hobbit jelentett, hiszen már diákkoromban tagja voltam a színjátszó csoportnak, majd a népszínháznak. A Cantus kamarakórusban tizenöt éve énekelek. A népszínház alapító tagjai közé tartozom. Mindig érdekelt a város kulturális élete. Alpolgármesterként is besegítettem a közönségszervezésbe, igaz, ehhez nem volt meg a megfelelő hatásköröm, de amennyire tudtam, támogattam a Vigadó tevékenységét.
— Mi az, amit folytatni fog, és melyek a várható újdonságok?
— Mindent, ami eddig is megvolt, folytatni szándékszom. A színjátszásnak szeretnék nagyobb teret biztosítani a pedagógusok segítségével, ösztönözni fogom a középiskolák színjátszó köreinek beindítását, és a népszínházat is újraszervezzük, ahová a legtehetségesebb tanulók kerülnek. Dédelgetett álmom, hogy idővel a népszínház alakuljon át hivatásos társulattá. A Vigadóban ezentúl is helyet kapnak az eddigi tevékenységek, egyetlen dolog, amit nem szívesen támogatok, a cipő- és ruhaárusítás a Vigadó épületében. A kiállításokkal kapcsolatosan azt szeretném, ha a Vigadó nem csak befogadó intézmény lenne, hanem megkeresnénk jeles képzőművészeket, akiket tárlatra kérnénk fel. Olyan rendezvényeket kell szervezni, amelyekre az emberek szívesen eljönnek, és fontos az időzítés, nem szabad egy időben azonos témájú programokat kínálni. A sokadalom után megpróbálom összegyűjteni a város területén működő civil és tanintézmények művelődési programját, hogy lehessen tudni, ki, mikor, mit szervez.
— A Vigadó javítása még nem fejeződött be...
— Folytatni kell az épület tatarozását. A kisebb hibák kijavítása mellett új öltözőkre és illemhelyekre is nagy szükség lenne. A meglévő öltözők már nem felelnek meg a követelményeknek, nagyobb színtársulatokat nem tudunk fogadni. A színpad átépítése szintén fontos. Ebben kértem Bocsárdi László színházigazgató segítségét. Persze, nem egyik napról a másikra történik majd mindez, de négy-öt év alatt teljesen felújítjuk a Vigadót.
— A képzőművészek továbbra is bérmenetesen használhatják műtermeiket?
— Természetesen, hiszen sokat tettek a városért. Fűtésgondjaikat is szándékomban áll megoldani.
