Önkormányzatokat, vállalkozókat és gazdálkodókat támogattak

2019. szeptember 26., csütörtök, Közélet

A tevékenységét Erdővidéken és az Olt mentén kifejtő Alutus LEADER egyesület munkatársai beszámoló körúton ismertetik megvalósításaikat és a közelebbi kiírásokat. Mint elmondták, pénzalapjuk jelentős részét már megpályáztatták, a következő egy-két évben kevesebb pályázatot hirdetnek, ám ez nem jelenti azt, hogy a vállalkozó szellemű embereknek nem lesz érdemes irodájukat felkeresni.

  • Mezőgazdasági tevékenységek támogatására kevés igénylés érkezett
    Mezőgazdasági tevékenységek támogatására kevés igénylés érkezett

A kedden Baróton tartott beszámoló alkalmával elmondták, az egyesülethez az első ciklusban (2012–2015) 86 pályázat érkezett, közülük 56-ra kötöttek szerződést összesen 2,12 millió euró értékben, a jelenleg is zajló ciklusban pedig 2,51 millióból gazdálkodhatnak. Az elmúlt években huszonegy pályázatot találtak támogatásra érdemesnek, ezek közül tizenöttel már szerződtek, öttel ez folyamatban van, egyet pedig most bírálnak el. A legtöbb igénylés a kulturális örökség, alap- és szociális szolgáltatások fejlesztésére, nem mezőgazdasági tevékenységek támogatására érkezett. Önkormányzatok, vállalkozók és gazdálkodók szerezhettek be tevékenységek elindításához, modernizálásához vagy bővítéséhez szükséges eszközöket. Többek közt útkarbantartáshoz erőgépet, tűzoltó-felszerelést, panzió vagy fogászati rendelő berendezését támogatták, de az általuk biztosított pénzből fog megvalósulni a baróti piac teljes felújítása is – mondotta Demeter Zoltán animátor. Ez utóbbiról Bardocz Csaba szakértő úgy nyilatkozott, kiemelten hasznos lesz nem csak a városnak, hanem az áruját eladni kívánó vidéknek is hasznot fog hajtani.

Újdonságot jelent még, hogy mezőgazdasági termékek feldolgozásának érdekében is tettek le pályázatot. Antal Esztilla ügyvezető a Bogica Kft. komolyságát emelte ki, mondván, bár csak ötvenszázalékos támogatást kaphatnak – ami az ügyintézés drágának mondható költsége miatt még alacsonyabb lesz –, mégis belevágnak a kistérségben egyedinek számító zöldségfeldolgozásba.

A szakemberek úgy vélték, a következő ciklus előtt igazán jelentős összeget már csak akkor fognak kiírni, ha a szerződéssel rendelkezők közül esetleg valaki visszalép, de a meglévő források újracsoportosítása miatt – töredékösszeg minden fejezetnél maradt, ráadásul a társulási struktúrák létrehozásának támogatására pályázat nem érkezett, illetve a vonatkozó törvény módosulása miatt amúgy sem lenne kiosztható – biztosan lesz két-háromszázezer euró, amivel kisebb segítséget igénylő elképzelések megvalósulásához járulhatnak hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2019-09-26: Közélet - :

Benedek Elekre emlékeznek

Benedek Elek-emlékévnek nyilvánította 2019-et Kovászna Megye Tanácsa annak okán, hogy 160 éve született és 90 éve hunyt el az erdővidéki író, mesemondó, publicista, lapszerkesztő. Szeptember 28–30. között több helyszínen, Kisbaconban, Baróton, Sepsiszentgyörgyön és Torján is tartanak Benedek Elek-emlékünnepséget. A központi rendezvények a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban zajlanak.
2019-09-26: Máról holnapra - Mózes László:

Erősödő csetepaté Marosvásárhelyen

Alig jelentette be a Maros megyei RMDSZ, hogy Soós Zoltán az érdekvédelmi szövetség polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen, máris elindult a kifogások áradata, házon – azaz szövetségen – belül és kívül egyaránt. Akár megalapozottak, akár megalapozatlanok a jelöltállítást követő bírálatok, e sárdobálás egyértelműen árt magának az ügynek, s mind távolabbinak tűnik a cél elérése, nevezetesen, hogy Marosvásárhelyt vissza kellene szerezni, azaz magyar anyanyelvű és érzelmű politikust kellene végre megválasztani polgármesternek.