Minden román, ami fénylik?

2019. szeptember 26., csütörtök, Kármentő
Miska Brigitta

Tíz év után hazatért a Puskás-díj, hiszen az erdélyi származású, 18 éves Zsóri Dániel érdemelte ki a rangos elismerést élete első élvonalbeli mérkőzésén szerzett, három pontot érő, ollózós góljával. A kettős állampolgársággal rendelkező játékos fiatal kora ellenére világhírnévre tett szert, így nem meglepő módon a román újságírók is csillogó szemmel kapták fel a fejüket, szerintük ugyanis román nyerte a díjat.

A milánói Scalában rendezett FIFA-gála első – a magyarok számára legfontosabb – mozzanata a Puskás-díj átadása volt, hiszen Lionel Messi és Juan Fernando Quintero mellett egy ismeretlen fiatal, Zsóri Dániel várta az eredményhirdetést. Ez a három találat kapta a legtöbb szavazatot a rajongóktól, majd a legjobb három közül legendás játékosokból álló zsűri választotta ki a legszebbet, a magyar tehetség pedig sporttörténelmet írva az argentin klasszist és a kolumbiai középpályást is lepipálta. A 18 éves labdarúgó idén februárban a Debreceni VSC–Ferencváros magyar bajnokin csereként pályára lépve, pályafutása első élvonalbeli mérkőzésén ollózott gólt, amelynek köszönhetően csapata a három pontot is megszerezte. Első élvonalbeli idényében 13 alkalommal kapott lehetőséget, augusztus 31-én pedig a MOL Fehérvár FC szerződtette.

Miután Michael Essien, a Chelsea és a Real Madrid korábbi középpályása felolvasta a győztes nevét, a magyar szurkolók a levegőbe öklözve, tombolva ugrottak talpra örömükben. Ezzel egy időben a román sportsajtóban dolgozók kezüket összedörzsölve románozhatták le a labdarúgót, akit eddig semmibe vettek. Rögtön az eredményhirdetés után a Gazeta Sporturilor a Facebook-oldalán osztott meg egy a játékost ábrázoló képet, amelyet az „Egy román nyerte a Puskás-díjat” felirattal láttak el. A legjobb kapus, játékos és edző esetében legalább kiírták az illető családnevét, viszont Zsóri csak az egy román megnevezést kapta, nem szerepelt a neve – talán azért, mert túlságosan magyar volt a hangzása.

A román sajtó cinikus és komikus kisajátítási kísérletére talán az adhatott okot, hogy Zsóri Dániel Nagyváradon született, majd az Arad megyei Simonyifalván nőtt fel, ámbár 2011 óta Magyarországon játszik, évek óta magyar állampolgár. Az utóbbi időben világossá vált, hogy a román véleményformálók egy része kompenzálni akar, a történelmük és a jelenük is elsősorban a kisebbségi komplexusuk megéléséről szól, viszont első nekifutásra kissé túlzásnak tűnik Zsóri lerománozása. A román médiamunkásokat az sem zavarta, hogy a játékos az anyanyelvén, azaz magyarul szólalt fel a FIFA-gálán, és külön kiemelte, hogy óriási megtiszteltetés számára, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként nyerhette meg.

Egy nappal később a román újságírók kezdeti lelkesedése alább hagyott, aludtak rá egyet, higgadtabban átgondolták a történeteket, és belátták, hogy jobban járnak, ha objektíven tálalják az eseményeket. Magyar részről senki nem vonta kétségbe, hogy Zsóri Romániában született, román állampolgársággal is rendelkezik, immár pedig a román sajtó számára is világossá vált, hogy a játékos magyar nemzetiségű és anyanyelvű, hovatartozását pedig az támasztja alá legjobban, hogy ha választani kellene a magyar és román válogatott között, kérdés nélkül előbbire esne a választása.

Az idei FIFA Puskás-díj főként és mindenekelőtt Zsóri képzettségét, helyzetfelismerését dicséri, emellett elmondhatja magáról: az elmúlt idényben ő szerezte a legszebb gólt a világon, immár hivatalosan is az övé az „Év gólja”. Simonyifalva közigazgatásilag Tőzmiske községhez tartozik, ahol a polgármester úgy nyilatkozott, várják haza a fiatal labdarúgót, akit méltóképpen szeretnének fogadni, és díszpolgári címet szeretnének neki adni.

Ismét beigazolódott, ha egy sportoló vagy bármely kiemelkedő erdélyi személyiség érmet, díjat nyer vagy kitüntetésben részesül, akkor a román sajtó és politikum gondolkodás nélkül titulálja őt románnak, egyébként pedig a Dinamo-ultrák kedvük szerint vandálkodhatnak a sepsiszentgyörgyi stadionban, szidhatják a magyarokat, küldhetik ki az országból, és ezért csak nevetséges büntetéseket kapnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1505
szavazógép
2019-09-26: Közélet - Nagy D. István:

Békítene az EMNP (Családi Kalandpark a Honvéd-kútnál)

Egyeztető kihelyezett tanácsülést és a nézeteltérések tisztázásáig az övezeti rendezési terv előkészítésének felfüggesztését javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt városi tanácsi frakciója a Honvéd-kút szomszédságában tervezett családi kalandpark kapcsán. A néppárti képviselők úgy vélik, elejét kell venni, hogy a beruházás miatt újabb törésvonalak képződjenek a helyi közösségben. Az önkormányzati képviselők ugyanakkor cáfolták, hogy anélkül támogatták volna az elképzelést, hogy tisztában lettek volna, miről is szól.
2019-09-26: Közélet - Bokor Gábor:

Juhmészárlás Szépmezőn

Tizenhárom juh vesztette életét szombat hajnalban a Szépmezőn átvezető főúton, az angyalosi letérő közelében. Az útra tévedt nyájba egy Volkswagen Golf gépkocsi gázolt bele, vezetője a sepsiszentgyörgyi Autolivbe igyekezett munkába. Az autó totálkáros lett, az esetről tegnap semmit nem tudtak a megyei rendőrség sajtóirodájában.