Európa Konferencia Liga lesz a 2021–2022. évi szezontól induló harmadik kontinentális klubsorozat elnevezése – jelentette be végrehajtó bizottságának ljubljanai ülése után az Európai Labdarúgó-szövetség.
Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke elmondta, hogy az új versenyben – akárcsak a Bajnokok Ligájában – 32 csapat indulhat majd, ezzel párhuzamosan az Európa-liga mezőnyét is leszűkítik a mostani negyvennyolcas létszámról harminckettesre. Az Európa Konferencia Ligában és az El-ben is csütörtökönként 19.45-kor és 22 órakor kezdődnek majd a mérkőzések, 2021-től a kedden és szerdán sorra kerülő BL-találkozókra is ezek a kezdési időpontok lesznek érvényesek. További részleteket egyelőre nem árultak el az új sorozatról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.