Stolojan a demokrata-liberálisok miniszterelnök-jelöltje
Immár hivatalosan is Theodor Stolojan a Demokrata-Liberális Párt kormányfőjelöltje, miután az alakulat vezetőtestülete jóváhagyta az erre vonatkozó döntést. A párton belül Stolojan egyedül pályázott a kormányfőjelöltségre. Ugyanakkor elfogadták a párt kormányprogramját is. A kormányfőjelöltet bemutatták a párt országos konferenciájának tegnapi ülésén is, amelyen körülbelül hatezer küldött vett részt.
A küldöttek egyhangúlag hagyták jóvá, hogy Stolojan legyen a miniszterelnök-jelölt. ,,Azt szeretném, ha az első üzenetem az önök számára nagyon világos lenne: győzelemre vezetjük a pártot! Meglesz a parlamenti többségünk, és mi fogjuk Romániát kormányozni" — kezdte beszédét Stolojan. Ismertette egyúttal néhány célkitűzését is: 905 eurós átlagbért, 405 eurós átlagnyugdíjat helyezett kilátásba. Az alakulat kormányprogramja értelmében egyébként a demokrata-liberálisok megőriznék az egykulcsos adórendszert, és a gazdasági össztermék legkevesebb hat százalékát szánnák az oktatásra. A Boc vezette párt egykamarás parlamentet szeretne. A pártelnök tegnap leszögezte: az igazságügyi minisztérium élére a független Monica Macoveit támogatnák, aki korábban is betöltötte ezt a tisztséget.
Năstase a liberálisokkal szövetkezne
Adrian Năstase, a Szociáldemokrata Párt Országos Tanácsának elnöke tegnap, az alakulat ifjúsági szervezetének Mamaián tartott nyári egyetemén kijelentette: ha a szociáldemokraták nem lesznek többségben a parlamenti választások után, könnyebb lesz a liberálisokkal szövetségre lépni. ,,Az elmúlt időszak eseményei nyomán valószínűleg könnyebb lesz kialakítani egy kapcsolatot a Nemzeti Liberális Párttal, bár az sem lesz egyszerű" — mondta Năstase. Hozzátette ugyanakkor: hasznos lenne a magyar közösség érdekképviseletének jelenléte a parlamentben.
Szélütést szenvedett Doina Cornea
Kórházba került Doina Cornea, a kommunista diktatúrával szembeni polgári ellenállás ismert személyisége. Radu Stan, a kolozsvári katonai kórház vezetője tegnap elmondta: a 79 éves asszony előző nap szenvedett szélütést. Állapota stabil. Nem tudja mozdítani jobb karját és jobb lábát. Egyelőre nincs szükség sebészi beavatkozásra. Az orvos szerint az agyvérzést követő 72 óra nagyon fontos a páciens állapotában. Doina Cornea a francia irodalom professzora, a Ceauşescu-ellenes polgári ellenállás ismert alakja. Rendszeresen írt a rendszer ellen tiltakozó leveleket, amelyeket a Szabad Európa Rádió ismertetett. 1989-ben házi őrizetbe került, a Szekuritáté évekig megfigyelte.
Másfél milliárd euró városfejlesztésre
Nyolcvanmillió euró támogatástól eshet el Kolozsvár, amennyiben nem alakul meg hamarosan az a fejlesztési társulás, amely a nagyvárosi övezet működéséhez szükséges — többek között erről tárgyalt Kolozsváron a helyi önkormányzat képviselőivel Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter és Horváth Anna fejlesztési államtitkár. A kormány által kijelölt hét országos fejlesztési központnak olyan átfogó városfejlesztési stratégiát kell kidolgoznia, amely nem csak a településre, hanem annak tágabb vonzáskörzetére is vonatkozik. A miniszter és az államtitkár ismertette Románia fejlesztési és póluspolitikáját, a Regionális Operatív Program városfejlesztési területének részleteit és a pályázáshoz szükséges feltételeket. Ez a program 1,4 milliárd euró támogatást nyújt városfejlesztésre, a hét országos fejlesztési központ egyenként mintegy 80 millió euróra pályázhat.
Civilek az átvilágítási törvényért
Húsz civil szervezet fordult a parlament felsőházához, arra kérve a szenátorokat, ne fogadják el az átvilágítási testület működését szabályozó törvény módosítását. Amint arról beszámoltunk, a szenátus jogi bizottsága módosította a jogszabályt, így a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács ezentúl nem vizsgálhatná a lelkészek múltját, ráadásul bizonyítania kellene a volt titkosszolgálatnak jelentéseket küldő személyek esetében, hogy szándékosan jelentettek. A módosítás elutasítását kérte a szenátoroktól Călin Popescu Tăriceanu kormányfő is.