Bensőséges és fölemelő hangulatú búcsús ünnepen emlékezett kedd este a sepsiszentgyörgyi Csíki negyedi katolikus egyházközség védőszentjére, a vértanúhalált halt Szent Gellért püspökre. A szentmisét ft. dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetője mutatta be 24 lelkiatyával együtt. Az ünnepséget, amelyen részt vettek a Szent Gellért Lovagrend tagjai is, élőben közvetítette a Mária Rádió. A kántori szolgálatot a plébánia ifjúsági kórusa látta el Egyed Ambrus kántor vezetésével.
A rendezvény szónoka, a ditrói születésű ft. Vencser László atya örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhet a sepsiszentgyörgyiekkel, és annak ellenére, hogy többször járt itt a Szent Gellért-templom épülése idején, most először mutatott be szentmisét volt tanítványa, Takács Dezső házigazda plébános meghívására. Részletesen kitért a Velencében 980-ban született Szent Gellért püspök életének fontosabb eseményeire, felvillantva a történelmi kort, amelyben élt, dolgozott és vértanúhalált halt. Majd Szent Gellért mának szóló üzenetét tolmácsolta, megmutatván azt is, hogy mit tanulhatunk tőle. Három jellemző vonását emelte ki, és a felolvasott szentírási szakaszok segítségével magyarázta a nevelő és tanító szerzetest, a közösséget építőt és a gerinces, egyenes embert.
„Amikor István király megbízta a 48 éves szerzetest, hogy megszervezze a Csanádi Egyházmegyét, akkor püspökként Gellért azzal kezdte, hogy az egyházmegyét felosztotta hét főesperességre. A közösségszervezésnek korunkban is fontos, összegyűjtő, megtartó szerepe van. Ezt tudta a város néhai plébánosa is, Szilvester Sándor kanonok, aki a második világháború idején a Csíki utcában egy családi házban elkezdte a misézést, majd a nyolcvanas években annak helyére Csató Béla plébános templomot építtetett, amelyet 1987-ben az egyházmegye akkori segédpüspöke, egykori sepsiszentgyörgyi segédlelkész, Bálint Lajos szentelt fel. Kellett a szervezésben akkor is az összefogás és az egyházmegye akkori főpásztorának, Jakab Antal püspöknek a lelkesedése, aki az ilyen tervek mellé mindig szívesen mellé állt. Szükség volt akkor is és ma is a közösségi tudat, az összetartozás megtartó erejére. Ez segít abban, hogy félelem nélkül, a csüggedést mellőzve tudjunk élni. A nemzeti összetartozás éve előtt állunk. A jövő évet ennek jegyében akarja a magyar nép megélni. Jó lenne, ha sikerülne félretenni a pártokhoz, a felekezetekhez való tartozásból fakadó ellentéteket, és megtartva a sajátosságokat mindenik közösség életében, a hovatartozás jegyeit, mégis az összefogás jellemezné mindennapi életünket. Csak ez lesz képes biztosítani a tovább élést, megmaradást.
Szent Gellért vértanúsága az egyenes, gerinces emberről tanúskodik. A közelmúltban nekünk is voltak hozzá hasonló hitvallóink. Isten szolgája, Márton Áron kiállt az igazság mellett. Ugyanezt elmondhatjuk Jakab Antal püspökről, aki megalkuvás nélkül haladt elődje útján. Hozzájuk hasonló volt a templomot felszentelő Bálint Lajos püspök is, aki szintén egyenes ember volt. Említeni kell az egyik volt barátomat, a 43 évesen, 1984. március 13-án elhunyt Pálfi Géza volt teológiai tanárt, aki minden körülmény között hű volt elveihez. Ilyen egyenes jellemű, gerinces emberekre van ma is szüksége népünknek, egyházainknak, közösségeinknek, akik mögé az emberek felsorakozhatnak, mert tudják, hogy a felmutatott út, az helyes.”
Vencser László a prédikáció végén kiemelte, hogy Szent Gellért kereszttel a kezében nekünk ma is utat mutat. Mutatja az utat azoknak, akik tanulnak és tanítanak; mutatja az utat azoknak, akik közösséget építenek; és mutatja az utat azoknak, akik kiállásuk miatt megaláztatásokat szenvednek.
A szentmise végén Takács Dezső plébános mondott hálát és köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult az ünnephez, majd a plébánia székely ruhás fiataljai felköszöntötték Vencser László atyát, életének eseményeit versbe szedve idézték fel. Az esemény a himnuszok eléneklésével ért véget.
