Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A múlt hétÉrdemes-e ide születni?

2019. szeptember 30., hétfő, Jegyzet
Kuti János

Veszélyes nálunk újszülöttnek lenni, mert bármikor megtörténhet az, ami a giuleşti-i kórházban megesett 2010-ben, ahol „némi hanyagság” miatt tűz ütött ki és hat csecsemő életét veszítette, öt meg maradandó sérülést szenvedett. Aztán sem óvódásnak, sem iskolásnak lenni nem egy leányálom (vagy legényálom), hisz sok óvodának, iskolának nincs működési, vagy tűzvédelmi engedélye, és azokban is bármikor történhet valamiféle szerencsétlenség.

Sokszor mutogatnak a televíziók olyan eseteket is, mikor gondjaikra bízottakat bántalmaznak nevelőik. De egy kis verésért nem kell pedagógusra várni, mert gyerekek, ha kell, egymást is megverik, sőt, még olyan is megtörténik, hogy ifjoncok megverik a tanárt vagy a tanárnőt. Arról nem is beszélve, hogy a szülők is nagy előszeretettel verik gyerekeiket, kimondottan nevelési szándékkal. Úgy hogy a(z) (meg)érintettek is idejében elsajátítják a nevelésnek ezt a nálunk széles körben elfogadott módozatát, és majd ők is így fogják utódaikat hatékonyan eltángálni.

Félresikerült nevelésben lehetett része annak a három csemetének a Giurgiu megyei Clejani községben, ahol szeptember 13-án három óra alatt összetörték az iskola öt osztályának berendezését, de a tanárit, a mosdót és a kazánházat sem kímélték. El kell ismernünk azt is, hogy a gyerekeknek sem könnyű, mert egy iskolába járó öntudatosabb diák többet dolgozik, mint a nyolc óráját letudó lelkiismeretlen alkalmazott.

Míg a gyerekeket a szülők viszik óvodába, addigra a nagyobbacskák iskolába már magukra is mennek, ami rengeteg veszéllyel jár. A caracali gyilkosság(ok?) után nemrég történt egy szörnyű tragédia Gura Sutii községben, ahol egy iskolából hazatérő 11 éves kislány lett egy gyilkos pedofil áldozata. A kislány gyalog ment haza, mert iskolabusz is van a faluban, de azt a focicsapat szállítására használják, mivel az a IV. osztályban az előkelő második helyen van. A rendőrségnek ebben az esetben nem lesz munkája, mert az elkövető elment haza Hollandiába és elegánsan öngyilkos lett, mégpedig úgy, hogy szándékosan belerohant egy kamionba. A kislányt első nap 120, második nap 200 rendőr kereste helikopterrel és drónokkal, végül a holttestét két nap után a Rescue 4×4 Szövetség egyik önkéntese találta meg.

A caracali ügyben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét kérték. Lehet legjobb lenne a bűnüldözést önkéntesekre bízni, olyanokra, mint Sherlock Holmes és segédje, Watson, akik ugyan a rendőrökkel párhuzamosan dolgoztak, de mindig egy lépéssel előttük jártak. Aztán az FBI is jobban kivehetné részét a bűnüldözésből, hisz nagyon jó kapcsolatokat ápolnak velünk, s állandóan beleszóltak korrupcióellenes harcainkba is, és nagy gyakorlatuk van a kábítószer-ellenes harcban. És nálunk a tíz éven aluliak több mint tizenöt százaléka a boldogságot keresve már kipróbálta a kábítószereket!

Romániában különben az a legrosszabb, ha az ember fia lány, mert akkor ki van téve annak, hogy elrabolják, megerőszakolják és meggyilkolják. „Jobbik esetben” „csak” külföldre hurcolják és prostitúcióra kényszerítik. Olyan (jó?) hírünk van Európában, hogy szívesen jönnek ide olyan „turisták”, mint a holland pedofil is, mert tudják, hogy nálunk virágzik a lánykereskedelem és olcsón lehet kiskorúakat megvásárolni.

Viszont fiataloknak idehaza maradni is veszélyes, amire példa a Colectiv tűzesete, ahol 65-en vesztették életüket.

De a középkorúaknak és idősebbeknek sem könnyű. Közlekedési balesetek leselkednek mindenkire, aki közútjainkra merészkedik. Múlt héten láttuk, mikor Bukarestben két fiatal odament egy nyitott ablakú, álló autó mellé, ütlegelték a benne ülőket, majd beültek a járműbe. Szóval húzzuk fel az ablakot, ha netán autónkkal megállásra kényszerülünk. És félhetünk azért is, mert miniamnesztia segítségével idő előtt szabadult 20 ezer börtöntöltelék, akiket többek közt gyilkosságért, kiskorúak prostituálásáért és nemi erőszak miatt ítéltek el. Közülük többen alig várják, hogy újabb bűncselekményt követhessenek el.

A nyugdíjasok általában azt mondogatják, hogy csak egészség legyen, a többit megvesszük (ha van mivel). Az orvosok ezt kicsit másképp látják, és azt mondják, hogy: csak egészség legyen… és beteg. De az sem élet, ha a beteg egy kórházi fertőzés miatt patkol el.

Szóval jobb, ha az ember idejében meggondolja, hogy érdemes-e ide születni.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 326
szavazógép
2019-09-30: Belföld - :

Hírsaláta

TÖMEGNYOMOR A SÖRGYÁRBAN. Tízezrek rekedtek kívül szombaton a Csíki Sör nyereményjátékát lezáró nagyszabású rendezvényről, melynek a gyár csíkszentsimoni telephelye adott otthont. A nyereményjáték ideje alatt a gyár több százezer nyertes kupakot tartalmazó terméket dobott piacra, amelyeket egyenként 150 lej értékű garantált nyereményként reklámozott.
2019-09-30: Közélet - Iochom István:

Hollandok Kézdivásárhelyen

Szerdától szombatig holland küldöttség tartózkodott Kézdivásárhelyen. A hattagú maassluisi delegációt Edo Haan polgármester vezette, akit Hollandia királynője 2015. november 2-án nevezett ki Kézdivásárhely testvérvárosának élére. A két település immár húsz éve ápol testvéri kapcsolatot.