Dokumentumfilmek és rövidfilmek mellett tizenöt nagyjátékfilmet tekinthet meg a 19. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönsége október 2. és 6. között. A vetítéseket tizenöt városban lehet követni, hárommal több helyszínen, mint tavaly, hiszen Nagykároly, Nagyszalonta és Szamosújvár is csatlakozott a seregszemléhez. További helyszín lesz Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Kovászna, Nagyszeben, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Temesvár.
Több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztal-beszélgetések és egyéb rendezvények is lesznek. A seregszemle kolozsvári megnyitóján a közönség az erdélyi származású Szőcs Petra Déva című filmjét láthatja, amelyet Erdélyben forgattak és bemutattak a velencei filmfesztiválon is.
Országos premierként vetítenek több dokumentumfilmet, így az Anna and the Barbies együttesről szóló Álmatlant, Porkoláb Norbert rendezését, valamint a magyar könnyűzene fellegvárának titkait kutató, Lévai Balázs által rendezett Pécsi szálat. Ugyancsak először láthatja a romániai közönség az ukrán–orosz fegyveres konfliktus magánéleti lecsapódásait vizsgáló, Csuja László rendezte Kilenc hónap háborút, valamint Széfeddin Sefket bej Kolozsvártól Kairóig, a transzilvanizmustól az egyiptomi filmművészet csúcsáig ívelő életútját bemutató Sefket rejtély című filmet, amelynek rendezője Maksay Ágnes.
A friss magyar filmek között lesznek kortárs társadalmi jelenségeket vizsgáló drámák, ilyen a Szilágyi Zsófia rendezte Egy nap, a Nagypál Orsi által jegyzett Nyitva, valamint Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod! :-) című filmje. A közönség láthat fordulatos bűnügyi történeteket is, például Pálfi György Az Úr hangja című filmjét, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című moziját vagy Milorad Krstić animációs thrillerét, a Ruben Brandt, a gyűjtőt.
Az elgondolkodtató vígjátékok sem hiányoznak a seregszemléről, ilyen a Goda Krisztina rendezte BÚÉK, de bemutatják a Magyarország jelenéről szubjektív látleletet nyújtó, Reisz Gábor által rendezett Rossz verseket is. A közönség láthatja Nemes Jeles László Napszállta című filmjét is.
A szervezők idén is bemutatják a közelmúltban készült legjobb magyar rövidfilmeket, a Filmgalopp versenyben pedig erdélyi alkotók dokumentumfilmjei indulnak a Sárga Csikó Díjért. A kolozsvári Művész moziban egyebek mellett megtekinthető a rendszerváltás utáni első erdélyi magyar nagyjátékfilm, a Kínai védelem, valamint A tanú, amelynek eredeti, cenzúrázatlan változatát mutatják be a fesztiválon.
A gyerekeket két gyerekfilmklasszikussal, a Macskafogóval és a Vízipók-csodapókkal várják, emellett Kolozsváron mozgóképes játékokat próbálhatnak ki, Nagyváradon és Csíkszeredában pedig animációs műhelyen vehetnek részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.