Női kosárlabda, Nemzeti LigaMa rajtol a 2019/2020-as idény

2019. október 2., szerda, Sport

A 19 órakor kezdődő Sepsi-SIC–Brassói Olimpia mérkőzéssel rajtol ma a női kosárlabda Nemzeti Liga 2019/2020-as idénye. A találkozónak a Sepsi Aréna ad otthont, itt játszották az előző idény utolsó meccsét is. Eredetileg a párharcra a szomszédos városbéli D. P. Colibași Sportcsarnokban kellett volna sor kerüljön, ám az a terem más eseménynek ad otthont, így az idénynyitó összecsapás átköltözött Sepsiszentgyörgyre.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Mint ismeretes, a román élvonalbeli bajnokságban 13 csapat lesz érdekelt, amelyeket földrajzi elhelyezkedésük szerint egy hetes és egy hatos csoportba osztottak a szakszövetségnél. Így a Kézdivásárhelyi SE alakulata a Nyugati csoportba került, míg a címvédő Sepsi-SIC-et a Keleti csoportba osztották be. A céhes városbeli kék-fehérek mellett a Nyugati csoportban a tavalyi döntős Szatmárnémeti VSK, a bronzérmes Aradi ICIM, a Kolozsvári U, a Nagyváradi CSU és a Marosvásárhelyi Sirius, míg a Keletiben a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek mellett a Brassói Olimpia, a Bukaresti Rapid, az Agronómia Bukarest, az Alexandriai MSK, a Konstancai Phoe­nix és az örök rivális Târgoviște kapott helyet. A kézdivásárhelyi érdekeltségű csoportban ott volt még a Nagyszebeni MSK is, amely azonban szeptember elején visszalépett a pontvadászatból.

A Sepsi-SIC és a Brassói Olimpia az előző szezonban ötször – négy bajnokin és egy kupameccsen – találkozott egymással, s mindegyik párharc a zöld-fehérek sikerét hozta, akárcsak a hétvégi Sepsi Kupa döntője, amit Zoran Mikes tanítványai 97–52 arányban nyertek meg. „Az előttünk álló időszak nagyon zsúfolt, hiszen a következő tíz napban négy bajnoki mérkőzést játszunk, nemsokára pedig az Európa-kupa is elkezdődik, szóval bízom abban, hogy készen állunk a feszített tempóra. Nem panaszkodhatunk a versenynaptárunkra, hiszen azért dolgoztunk keményen az elmúlt hetekben, hogy készen álljunk az előttünk álló megterhelő hónapokra. Az biztos, hogy nehéz feladat előtt állunk, de meg kell mutatnunk, hogy erős fából faragtak. A legjobb tudásunk szerint játszunk, megpróbálunk minden ellenfelünk számára kemény diónak bizonyulni, és reméljük, néhányuk foga belénk is törik. Ezzel egy időben igyekszünk élvezni a játékot a nagyon jó és erős csapatok ellen is” – nyilatkozta érdeklődésünkre a bajnokcsapat bosnyák trénere. Az esti mérkőzés keretéből a sérült Alyssia Brewer mellett hiányzik Orbán Nikolett is, aki az U23-as női román válogatott tagjaként részt vesz az október 2–6. között Kínában zajló három–három elleni világbajnokságon.

Ma a Keleti csoport első fordulójában még egy mérkőzést rendeznek. 20.15-től az Agronómia Bukarest fogadja a szintén fővárosi Rapidot. A nyitókör harmadik összecsapását, az Alexandria és a Târgoviște közötti párharcot várhatóan november 11-én játsszák majd le, a Konstancai Phoenix pedig szabadnapos ebben a fordulóban. A Nyugati csoportban csak jövő szerdán indul a küzdelem, a Kézdivásárhelyi SE a Marosvásárhelyi Sirius otthonában kezd. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 763
szavazógép
2019-10-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
JANCSÓ BÉLA
(Béci)
életének 58. évében 2019. szeptember 30-án hosszas betegség után elhunyt.
Temetése 2019. október 3-án 15 órakor lesz a kézdivásár­helyi régi református
ravatalozóházból.
A gyászoló család
769
2019-10-02: Sport - :

Könnyű csoportban (Férfi vízilabda, világliga)

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elkészítette a férfi vízilabda világliga következő idényének menetrendjét: a magyar válogatott a csoportkörben az orosz és a francia csapattal találkozik.