Élni szándékszik elővásárlási jogával Sepsiszentgyörgy önkormányzata a közös temető szomszédságában található, magántulajdonban lévő, 2900 négyzetméteres parcella megszerzése érdekében. A terület a helyszűkével küzdő temető részévé válik az adásvétel lezárását követően – döntött tegnap rendkívüli ülésén a városi képviselő-testület.
A vonatkozó határozat értelmében a területet valamivel több, mint 65 ezer lejért szándékszik megvásárolni az önkormányzat. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint ez a parcella csak egy kisebb részét képezi annak a területnek, amelynek megvásárlásáról az önkormányzat már jó ideje tárgyalásokat folytat. A vásár révén számottevően megnövelhetnék a lassan betelő temetőt. A másik két parcella esetében egyelőre nem sikerült dűlőre jutni a tulajdonosokkal. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.