Volt egyszer egy király. Ennek a királynak annyi volt az aranya, hogy szinte kifolyt a kincseskamrából, s azt sem tudta már, hogy mit kezdjen azzal a tenger sok arannyal. Gondolt erre, gondolt arra, hogy mije nincs neki, s egyszerre csak a fejére koppintott.
– Megvan! Faekém is van, vasekém is van, de még nincs aranyekém!
Nosza, hívatta az udvari kovácsot, adott neki tíz darab aranyrudat, s megparancsolta, hogy csináljon belőle ekét.
Hiszen a kovács meg is csinálta az ekét, a király meg kitette a palota tornácára, hadd csudálják az emberek. No, volt is csudálója az aranyekének! Csak egy öreg parasztember hümmögött. Rászólt a király:
– Hó! Megállj! Mit hümmögtél?
– Nem hümmögtem én egyebet, felséges királyom, csak azt, hogy oktalanság aranyekét csináltatni, amikor jobb annál a vaseke.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király!
– No, te paraszt, ezt a mondásodat megkeserülöd! Ha három nap alatt meg nem mondod, hogy mit ér ez az eke, karóba húzatom a fejedet!
Hazament az öregember nagy búval-bánattal, nem találta helyét, folyton sóhajtozott, olyan szomorú volt, mint a háromnapos esős idő.
– Ugyan bizony – kérdezte a leánya –, mi nagy bánatja esett kigyelmednek, apámuram?
Mondja az öregember, s ahogy mondja, nagyot kacag a leánya.
– No, ezen ugyan kár búsulni! Menjen vissza a királyhoz, s mondja meg neki, hogy ne legyen olyan nagyra az aranyekéjével, mert többet ér annál egy jó májusi eső.
Ment az öregember egyszeribe, s mondta a királynak:
– Felséges királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, ami a szívemen, a számon, hát csak azt mondom, hogy ne legyen olyan nagyra az aranyekéjével, mert többet ér annál egy jó májusi eső.
– Mit?! Egy májusi eső?! – kacagott a király.
– Bizony többet, felséges királyom, mert jó májusi eső nélkül nincs jó termés, márpedig egy jó termés ezer aranyekénél is többet ér.
– Mondasz valamit, mert jár a szájad – szólt a király elgondolkozva. – Ej, de nem hiszem, hogy ezt te találtad volna ki.
– Azt én nem is mondom, felséges királyom. Van nekem egy leányom, ő találta ki.
– Úgy? No, hát adok én neked egy marék lent, vidd haza a leányodnak, s mondd meg neki, hogy fonja meg, s szőjön belőle annyi vásznat, hogy az alatt minden katonám férjen el, mert különben karóba kerül a feje.
Hej, csak még most búsult igazán az öregember! Hogy lehessen egy marék lenből annyi vásznat szőni, hogy a királynak minden katonája elférjen alatta?! Hiszen annyi katonája van a királynak, hogy égen csillag, földön fűszál nincs annyi.
Hazamegy nagy búval-bánattal, mondja a leányának az üzenetet, az meg akkorát kacagott, hogy csak úgy csengett belé az udvar; amikor aztán jól kikacagta magát, felkapott a földről egy darabka fát, s mondta:
– Vigye ezt a darabka fát a királyhoz, s mondja neki: csináltasson belőle orsót, rokkát meg szövőszéket, akkor aztán én is megszövöm a vásznat ebből a marék lenből.
Ment az öregember, vitte a darabka fát, mondta a királynak az üzenetet, az meg csak csóválta a fejét, hümgetett.
– Ejnye, ejnye, okos leány a te leányod, eredj, hozd ide, hadd látom!
Egy perc, kettő belé sem telt, már ott állott a leány a király színe előtt.
– No, te leány – mondta a király –, látom, hogy nemcsak okos, de szemrevaló is vagy: te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Egyszeribe nagy lakodalmat laktak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
