A címvédő Brazília jutott be elsőként a fináléba a Venezuelában zajló labdarúgó Copa Americán, miután az elődöntőben 11-esekkel verte Uruguayt.
Maracaibóban a 45 000 néző kiegyenlített mérkőzést láthatott, amelyet az első félidőben 13 percre félbe kellett szakítani a stadionvilágítás meghibásodása miatt. A lefújást követően nem volt hosszabbítás, hanem rögtön szétlövéssel folytatták a felek, amely óriási izgalmakat hozott: az ötszörös világbajnok részéről Fernando a kapufára rúgta a hatodik 11-est, ám az uruguayi Pablo Garcia ugyancsak a lécet találta el. A hetedik párban aztán a német Herthát erősítő Gilberto nem hibázott, míg Lugano a brazil kapusba lőtte a labdát. A másik ágon Mexikó Argentínával találkozik. Az eredmény: Brazília—Uruguay 2—2 (2—1) — 11-esekkel 5—4, gólszerzők: Maicon (14.), Julio Baptista (45.), illetve Forlan (45.), Abreu (70.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.