A háromszéki közegészségügyi igazgatóság több mint 8500 adag influenza elleni védőoltást igényelt az egészségügyi minisztériumtól. Bár az oltási kampány hivatalosan napok múlva kezdődik, eddig mindössze kétszáz dózis oltóanyag érkezett meg a megyébe.
Dr. Sántha Ferenc járványtani főorvos lapunknak elmondta, idén több adag védőoltást kértek, mint tavaly, mert az idei esztendő első két hónapjában az influenza okozta halálesetek miatt pánikszerűen megnőtt az érdeklődés a vakcina iránt. Ennek ellenére úgy értékeli, érthetetlen, hogy a lakosságnak miért csak egy igen kis hányada oltatja be magát, s még a várandós anyák körében is oltásellenes a hangulat. Úgy tervezik, az idén megrendelt adagokból 3500-at krónikus betegek számára biztosítanak, az egészségügyi alkalmazottak körében kilencszázat osztanak szét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.