Megvonta a bizalmat a parlament csütörtökön a Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormánytól. Az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 238 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség. A Dăncilă-kormány a következő időszakban ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel fogja vezetni az országot. A törvényhozás két házának együttes ülése a bizalmatlansági indítvány szövegének felolvasásával kezdődött 465 képviselő és szenátor jelenlétében, a vitát követően összesen 243-an voksoltak.
A kormány menesztését javasló tervezetet 237 törvényhozó látta el kézjegyével a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt, a Pro Románia, a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ részéről, de a nemzeti kisebbségek, a függetlenek, sőt, a kormányon lévő SZDP soraiból is voltak, akik aláírták az indítványt. A dokumentumban az ellenzék azt vetette a Dăncilă-kabinet szemére, hogy „felélte” a költségvetési forrásokat ahelyett, hogy beruházásokra, az infrastruktúra fejlesztésére használta volna fel a gazdasági növekedés időszakát, és populista intézkedései kedvéért még adósságba is verte az országot, amit a jövő nemzedékeknek kell visszafizetniük. Az indítvány az SZDP vezette kormányt teszi felelőssé a megromlott közbiztonságért, és azzal vádolja a kormánypártot, hogy korrupt politikusai védelmében megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást.
Csak az SZDP ellen harcolnak
A parlamenti vitában elsőként felszólaló Dăncilă arról beszélt: a bizalmatlansági indítvány destabilizálja az országot, és ebben az ellenzék a második mandátumára pályázó, választási kampányban lévő Klaus Iohannis államfő hathatós támogatását élvezte. Dăncilă szerint a kormánybuktatási kísérlet a szövetségeseihez szerinte mindig hűtlen Victor Ponta volt miniszterelnök SZDP elleni politikai játszmája, amelyhez az SZDP–ALDE kormánykoalíciót augusztusban felrúgó Călin Popescu-Tăriceanu volt szenátusi házelnök nyújtott segítséget. A kormányfő azt állította: az SZDP ellen összefogó hat jobb- és baloldali párt nem nyújt kormányzati alternatívát, nem az ország jólétéért, hanem az SZDP ellen harcolnak, se kormányprogramjuk nincs, se miniszterelnök-jelöltjük. Azzal vádolta az ellenzéket, hogy ha hatalomra kerül, százezrek fogják elveszíteni állásukat, a vásárlóerő, a jövedelmek növekedése helyett pedig ismét a nyugdíjak és bérek lefaragása következik.
Tisztességes kormányzást várnak
Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor szövetségi elnök arról beszélt, hogy az SZDP-kormányzás kifulladt: szerinte ha a kormány nem ülteti át a gyakorlatba a hatályos jogszabályokat, egyértelmű, hogy nincs kellő ereje a kormányzáshoz. Rámutatott: ilyen helyzetben az egyetlen észszerű és felelősségteljes hozzáállás a változtatás, az új esély megteremtése egy új csapattal, ezért az RMDSZ aláírta és meg is szavazza a bizalmatlansági indítványt. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek az az elvárása a következő kormánytól, hogy sürgősségi kormányrendeletek nélkül, tisztességesen vezesse az országot, kezelje kiegyensúlyozottan a költségvetést, továbbá „becsületesen és időben” szervezze meg a küszöbönálló három választást: a novemberi elnökválasztást és a jövő évi önkormányzati és parlamenti voksolást.
Pártelnök marad
A képviselők és szenátorok által leadott szavazatok eredményeképpen a parlament elfogadta a bizalmatlansági indítványt, és megvonta a bizalmat a Dăncilă-kormánytól, mely a következő időszakban ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel fogja vezetni az országot.
A leszavazott miniszterelnök azt mondta: nincs miért hibáztatnia magát, az elvégzett munka tudatával távozik, kormánya a választók által 2016-ban megszavazott kormányprogram jelentős részét megvalósította. Dăncilă felkérte az államfőt, mielőbb nevezze meg kormányfőjelöltjét. Leszögezte, hogy nem mond le pártelnöki tisztségéről az SZDP-ben, továbbra is ő a párt államfőjelöltje, szombaton indítja választási kampányát, és meggyőződése, hogy bekerül az elnökválasztás második fordulójába.
Elégedett az ellenzék
Ludovic Orban, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő Nemzeti Liberális Párt elnöke úgy értékelte: véget ért a rémálom, amelybe az SZDP-kormányzás sodorta Romániát, befejeződik a „rombolás, a gyűlölet és a megosztottság” korszaka. Orban azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy közpénzeken próbáltak szavazatokat vásárolni, és köszönetet mondott azoknak a képviselőknek és szenátoroknak, akiket az SZDP szavai szerint a választókerületükbe irányítandó állami beruházások ígéretével próbált sikertelenül rávenni, hogy elálljanak a bizalmatlansági indítvány megszavazásától.
Az ellenzék óriási győzelmével hivatalosan véget ért a Dragnea-korszak – jelentette ki tegnap Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt elnöke. „Ma bebizonyosodott, hogy a különböző nézőponttal rendelkező politikusok összefoghatnak az ország érdekében. Ez az ellenzék hatalmas győzelme, nehéz időszak következik, de biztosan megalakul egy olyan kormány, amely képes visszaállítani a bizalmat az állam és a polgárok között” – mondta Tomac.
„Örülök, hogy sikerült megszabadítanunk Romániát Viorica Dăncilătől, a történelem legalkalmatlanabb vezetőjétől” – jelentette ki Victor Ponta. A Pro Románia elnöke szerint egy „jó kormányra” van szükség, mely mihamarabb munkához lát. Ugyanakkor felhívást intézett volt szociáldemokrata kollégáihoz, hogy alakítsák újra a 2016-ban beígért kormányt. „Üljünk le tárgyalni, értsük meg, hogy ennek a kormánynak vége, támogassunk együtt az elnökválasztás második fordulójában egy közös jelöltet, Mircea Diaconut, aki Klaus Iohannis erős ellenjelöltje lehetne, és igyekezzünk újjáépíteni azt a kormányt, amelyet 2016-ban beígértünk, és amelyet 2017-ben Dragnea szétvert” – nyilatkozta a bizalmatlansági indítvány elfogadását követően a Pro Románia vezetője. Hozzátette, az alakulatnak van három javaslata a miniszterelnök személyére vonatkozóan, és hajlandó tárgyalni ezekről az SZDP-vel. Nyomatékosította, ő maga nincs az esetleges jelöltek között, mert meggyőződése, hogy őt soha nem nevezné ki kormányfőnek Iohannis elnök. Meglátása szerint az SZDP képviselői és a Pro Románia 31 tagja elég a parlamenti többséghez, „ha van akarat erre”.
Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE vezetője Facebook-bejegyzésében közölte, olyan kormányt hajlandók támogatni, amely nem akarja ismét az „ügyészek és tábornokok köztársaságává” tenni az országot, amely megtartja az egységes adókulcsot, amely nem nyúl a közalkalmazotti bérekhez és a nyugdíjakhoz.
Egyeztetést kezdeményez az elnök
Klaus Iohannis államfő sajtónyilatkozatban üdvözölte, hogy a parlament megbuktatta a Viorica Dăncilă kormányát, és bejelentette: megkezdi az egyeztetést a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. Iohannis szerint az SZDP „inkompetens” kormányának eltávolításával Románia nyer, a parlament pedig a májusi voksoláson kifejezett népakaratnak szerzett érvényt, elindítva a történelem süllyesztője felé a „hatalmával visszaélő” SZDP-t, politikai érettséget tanúsítva.
Az elnök gratulált volt pártjának, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő liberálisoknak és az SZDP ellen összefogó többi ellenzéki pártnak.
Az elnök az előrehozott választásokat nevezte a legjobb megoldásnak, ám elismerte, hogy ehhez a jelenlegi parlamenti pártok konszenzusára lenne szükség. A jelenlegi parlamentnek jövő decemberben jár le a mandátuma, előrehozott választásokat leghamarabb jövő tavasszal vagy a nyári önkormányzati választásokkal egy időben lehetne szervezni. A román alkotmány szerint a törvényhozást csak akkor lehet feloszlatni, ha két egymást követő alkalommal megtagadja, hogy bizalmat szavazzon az államfő miniszterelnök-jelöltjének. Arra még nem volt példa Romániában, hogy a törvényhozók ily módon megszavazzák saját mandátumuk lerövidítését.
Iohannis jelezte: azon lesz, hogy az országnak mielőbb működőképes kormánya legyen. Az elnöki hivatal által közölt menetrend szerint Iohannis elsőként az NLP delegációjával, utolsóként pedig – a legnagyobb frakcióval rendelkező – SZDP-vel konzultál. Az RMDSZ küldöttségét pénteken délben fogadja az államfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.