Semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén (Erdélyben, magyar állami támogatással) működtetett gazdaságfejlesztési programról, és a román fél más módon sem fejezte ki beleegyezését – közölte a G4Media.ro hírportál megkeresésére a bukaresti külügyminisztérium, amely közleménye szerint több ízben is kérte a magyar féltől, hogy ezt a programot átlátható módon, a román törvényeket, regionális fejlesztési stratégiákat, illetve az EU-s szabályokat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le.
„Felhívtuk a magyar fél figyelmét arra, hogy a gazdasági segítségnyújtás a nemzetközi szabványok szerint túlmutat azokon a kiváltságokon, amelyeket egy ország egy másik állam területén élő rokon kisebbségnek nyújthat, következésképpen ilyen intézkedéseket csak a román fél beleegyezésével, bármiféle etnikai alapú megkülönböztetés nélkül lehet hozni.” A G4Media több ízben foglalkozott azzal, hogy Magyarország „több tízmillió eurót fektet be az erdélyi gazdákba”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.