Védelmi hibák miatt 3–0 arányban kikapott csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként az Európa-bajnoki selejtező 7. fordulójában.
A bizonytalan magyar védelem már az 5. percben góllal ajándékozta meg a házigazdákat: Kádár Tamás hibázott nagyot, Luka Modrić pedig nem tétovázott. A horvát csapat magabiztosan játszott, a 24. percben Ante Rebić baloldali beadását Bruno Petković sarokkal gurította a kapuba.
Kétgólos előnyük tudatában a horvátok visszavettek a tempóból, Marco Rossi szövetségi kapitány csapata azonban így sem tudott helyzetet kialakítani. Gulácsi Péter több bravúros védése kellett, hogy ne nőjön a különbség, a 42. percben azonban már ő is tehetetlen volt, ugyanis Ivan Perišić jobb oldali beívelésénél Kádár ismét hatalmasat hibázott, így a házigazdák Petković újabb találata révén már három góllal vezettek a szünetben.
A második játékrészben sem változott a játék képe, Kleinheisler László előbb összehozott egy büntetőt – Gulácsi pedig hárította Perišić tizenegyesét –, majd kommentálásért megkapta második sárga lapját, így az 56. percben mehetett az öltözőbe. A horvátok a biztos vezetés birtokában nem helyeztek nyomást a magyar védelemre, a vendégek támadójátékát viszont jól jellemzi, hogy a 68. percben találták el először a horvát kaput Sallai Roland révén.
A magyarok a vereség ellenére továbbra is az E-csoport harmadik helyén állnak, de megmaradt az esély az Eb-részvétel kiharcolására, mivel a jelenlegi második helyezett szlovákok Wales ellen döntetlent játszottak. Magyarország vasárnap 19 órától a sereghajtó Azerbajdzsán csapatát fogadja a Groupama Arénában, és mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy esélye maradjon az első két hely valamelyikének megszerzésére.
További eredmények: * C-csoport: Fehéroroszország–Észtország 0–0, Hollandia–Észak-Írország 3–1 * E-csoport: Szlovákia–Wales 1–1 * G-csoport: Lettország–Lengyelország 0–3, Észak-Macedónia–Szlovénia 2–1, Ausztria–Izrael 3–1 * I-csoport: Kazahsztán–Ciprus 1–2, Oroszország–Skócia 4–0, Belgium–San Marino 9–0. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.