A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 1–0-ra legyőzte a vendég Azerbajdzsán csapatát a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így az E-csoportban feljött a második helyre és életben tartotta kijutási reményeit.
A magyar válogatott az első félidőben lendületesen játszott, sorra dolgozta ki a helyzeteket. De még Szoboszlai Dominik és Sallai Roland próbálkozása elkerülte a kaput, majd a 10. percben Korhut Mihály szerzett szépségdíjas gólt, ugyanis a vendégek egy félresikerült felszabadítása után a hátvéd lövése a lábak között védhetetlenül vágódott a bal alsóba. A vezetés megszerzése után sem lazított Marco Rossi szövetségi kapitány csapata, állandó nyomás alatt tartotta az azeri labdarúgókat, akik csak elvétve jutottak át a félpályán. A szünet előtt is a magyarok akarata érvényesült, Sallai végig aktívan játszott, viszont a befejezéseknél pontatlan volt.
A második félidőben is a magyarok birtokolták többet a labdát, azonban kevésbé voltak veszélyesek, az előnyt nem sikerült növelni. A folytatásban egyre erőtlenebbek voltak a hazai támadások, de az ellenfél sem tudott újítani, így nem fenyegette veszély a hazai vezetést. A ráadásban Azerbajdzsán betalált, de a játékvezető végül kezezés miatt érvénytelenítette a találatot, pedig a vendégjátékos a testével sodorta a kapuba a labdát. A sorsdöntő bírói tévedés ellenére a magyar válogatott otthon tartotta a három pontot, ezzel a sikerrel pedig a csoport második helyére léptek a magyarok. Ha Szlovákia novemberben nem nyer a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként, akkor a magyarok úgy léphetnek pályára a zárókörben Wales otthonában, hogy győzelemmel kijutnak a részben budapesti rendezésű Eb-re.

Fotó: Román Labdarúgó-szövetség
Megdolgozott a győzelemért a román labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat 7. fordulójában. Cosmin Contra szövetségi kapitány csapata szombaton esélyesként lépett pályára Tórshavnban a szigetországi együttes ellen, amely a mérkőzés háromnegyed részében egyenrangú ellenfele volt a román labdarúgóknak. A vendégek George Pușcaș góljával a 74. percben szereztek vezetést, majd a 83. percben Alexandru Mitriță is eredményes volt, végül pedig a ráadásban Claudiu Keșeru állította be a végeredményt. Románia versenyben maradt az Európa-bajnoki részvételért, kedden pedig 21.45-től rangadót játszik Norvégia ellen a Nemzeti Arénában.
Belgium után Olaszország is kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. Roberto Mancini együttese szombaton a görögök legyőzésével biztosította helyét a kontinensviadalon. A spanyoloknak még várniuk kell, hiszen nyerniük kellett volna a norvégok otthonában, és Saúl Níguez góljával egészen a hosszabbításig vezettek is, a hazaiak azonban tizenegyesből egyenlítettek.
Eredmények: * 7. forduló: A-csoport: Montenegró–Bulgária 0–0, Csehország–Anglia 2–1; B-csoport: Ukrajna–Litvánia 2–0, Portugália–Luxemburg 3–0; D-csoport: Grúzia–Írország 0–0, Dánia–Svájc 1–0; F-csoport: Feröer-szigetek–Románia 0–3, Norvégia–Spanyolország 1–1, Málta–Svédország 0–4; H-csoport: Törökország–Albánia 1–0, Izland–Franciaország 0–1, Andorra–Moldova 1–0; J-csoport: Bosznia-Hercegovina–Finnország 4–1, Liechtenstein–Örményország 1–1, Olaszország–Görögország 2–0 * 8. forduló: C-csoport: Fehéroroszország–Hollandia 1–2; I-csoport: Kazahsztán–Belgium 0–2, Skócia–San Marino 6–0, Ciprus–Oroszország 0–5. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.