A kötet születése szorosan összefügg a szerző anyai nagyszüleinek csíkmadarasi vízimalmával, ide költözött néhány éve vissza Gáll Tímea családjával, ennek közelében építették meg azokat a százéves épületeket idéző parasztházakat, ahol ma vendégeiket fogadják, s ott élnek maguk is. Tímea tulajdonképpen vendégeitől kapta a feladatott, hogy az általa készített ételekből állítson össze receptfüzetet, amit később megvásárolhatnak. Ma is a nagyszüleitől tanult ételeket főzi és kínálja a hozzájuk betérőknek, így nem véletlen, hogy Székelyföld-szerte jól ismert és igen kedvelt fogásokat gyűjt össze a kötet, éppen úgy, ahogyan azt a nagymama hozományát képező, kézzel írt kosztosfüzetben rájuk hagyták. Ahhoz az asztalhoz ült le írni, ahol annak idején a derelyét, laskát készítették – mesélte, itt idézte fel, hogyan tanította, irányította nagymamája, ezek az emlékek vezérelték munka közben. Sok személyes történet is bekerült a könyvbe, igen nehéz volt eldönteni, hogy éppen mi maradjon ki – vallotta.

A könyv címe régi-új időket idéz: Tímeának nem sikerült ugyan felélesztenie a tálasban gondosan hátrahagyott kovászt, s voltaképp szégyenként élte meg, hogy a molnárné unokájaként kovászt kellett kölcsönkérnie a kenyérsütéshez, ám hitt benne, lehet abban még olyan liszt, melyet annak idején még a nagyapja vízimalmán őröltek – mondta. Szólt arról is, tervezik, hogy előbb-utóbb ismét életre keltik, beindítják a műemlékként nyilván tartott vízimalmot, ám addig sem bolti lisztből, hanem kizárólag malomban őrölt friss, puha, meleg lisztből sütik a kenyeret.

A kenyérsütés meghatározó pillanatát, a tekenő felett lisztet szitáló asszonyt ragadta meg a borítóképen Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész, akit – mint elhangzott – hosszú hónapok alatt sikerült végül meggyőzni, hogy mégis vállalja el a szerző felkérését. Egyetlen kikötésem volt, hogy ugyanazt a fényt és világot hozza vissza fényképeivel, mint ami az én emlékezetemben él – mutatott rá Gáll Tímea. Férje, Gáll Levente úgy fogalmazott, szerencse, hogy végül melléjük szegődött az inkább szociofotókat készítő művész, akivel végül több mint két éven át várták a megfelelő pillanatokat, készítették, gyűjtötték a fényképeket felesége történetei, illetve a kosztoskönyvben fellelhető ételek illusztrálására. Iszonyatosan nagy és szenvedélyes munkát végeztek – ismerte el, s kiemelte, minden fénykép természetes fényforrás mellett készült.

Így elevenedik meg az olvasó előtt a vízimalom fénykora, a nagyszülők élete és háztartása, a leánykérés és a székely falu legfontosabb ünnepei, szokásai, a számadás és a baromfiudvar hangulata, családi események egyaránt, s miközben múltban és jelenben kalandozunk az őszinte, szeretettől sugárzó személyes történetek révén, hétköznapi és ünnepi eledelekkel találkozunk. A likas kalács meséje vagy a kis gömböc története, a csalókaszirup receptje, a vajas kék pisztráng, a málélepény vagy a tepertyűs kőttes leírása, a pünkösdi perec, az áfonyás csülök, az ángádzsábúrleves, a feltűrt kaszáspuliszka, a rókagombatokány, a kokojzalikőr vagy a hájas ernyős pontos receptje tulajdonképpen a székely háziasszonyok tudását igazolják, leleményességüket dicsérik. S ha belevágnánk egy-egy ínycsiklandó vagy egyszerű étek elkészítésébe, esetenként a nagymama vagy dédnagymama pontos utasításai segítenek megidézni, visszahozni a régi idők ízeit. Az utószavak pedig találóan foglalják össze a Kölcsönkért kovász lényegét: egyféle számadás a könyv arról, amit Tímea konyhája és házuk népe megőrzött, átmentett egy letűnt világból. Ez az ősi tudás mutat utat egy hagyományokra épülő új gasztronómiai világ megteremtéséhez.