Maradék alkalmazottjainak egynegyedét bocsátja el a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár. A létszámcsökkentést a piac szűkülésével indokolják.
A tulajdonosok képviselője és a szakszervezet között zajló több mint két hónapos tárgyalás után nem hatvan, hanem negyven alkalmazottnak bontja fel munkaszerződését a cigarettagyár — mondta érdeklődésünkre Sándor Csaba. A gyár szakszervezeti vezetője szerint ez is eredménynek könyvelhető el, s bár egyáltalán nem örülnek neki, hivatalosan is aláírják, illetve bejelentik a megállapodást. A privatizáción, majd több tulajdonoscserén átesett, egykor ezreket foglalkoztató állami vállalatból egyébként is csupán a szentgyörgyi gyár maradt meg (korábban mintegy tucatnyi egység termelt), az átszervezések, leépítések nyomán mostanra összesen 144 alkalmazottat foglalkoztatva. Ebből most negyven embernek kell távoznia, többségüket már értesítették. Az elbocsátottak a kollektív munkaszerződésben foglaltak szerint tizenkét havi fizetés és kéthavi minimálbér szintjéig végkielégítést kapnak, igaz, csak részletekben törlesztik a pénzt.
Azt a híresztelést, miszerint elsősorban magyar munkásokat bocsátanának el, a szakszervezeti vezető határozottan cáfolta, szerinte szigorúan a technológiai szükséglet szerint döntöttek az elbocsátandók felől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.