A budapesti közterek átnevezése apropóján lenácizta Wass Albert írót Karácsony Gergely, a magyar főváros frissen megválasztott főpolgármestere.
„Mondjuk a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát Széll Kálmán legalább nem volt – hogy mondjam – náci vagy náci kollaboráns. (…) Wass Albert írói munkássága nem írja felül politikai támadhatóságát” – mondta Karácsony Gergely. Mint ismeretes, a múlt hétvégi helyhatósági választások alkalmával Budapest főpolgármesteri székét az ellenzéki pártok által támogatott Karácsony Gergely nyerte meg, aki a szavazatok 50,86 százalékát kapta. Második helyen a korábbi városgazda, Tarlós István (FIDESZ–KDNP) végzett 44,10 százalékkal.Az új főpolgármester kijelentésére a Mi Hazánk Mozgalom tiltakozása hívta fel a figyelmet: „Karácsony Gergely ma az index.hu élő adásában lenácizta Wass Albertet. A Mi Hazánk Mozgalom szerint szégyenteljes, hogy 2019-ben a magyar fővárost vezető politikus nácinak meri nevezni az egyik legnagyobb erdélyi magyar írót” – áll tiltakozásukban. A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy Karácsony Gergely vonja vissza kijelentését és haladéktalanul kérjen bocsánatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.