Harminc évvel a kommunizmus bukása után a bukaresti táblabíróság felmentett két szekustisztet, akik 1985 őszén halálra kínoztak egy embert. Gheorghe Ursu bűne az volt, hogy leveleket írt a Szabad Európa Rádiónak, és naplójában is rögzítette a Ceauşescu-rendszer szörnyűségeit.
Az akkori román politikai rendőrség köztörvényes ügyet próbált fabrikálni Ursu köré, és nyugati valuta birtoklásáért tartóztatták le. Azt a 17 dollárt, amit nála találtak, természetesen ők rejtették el. Az építészmérnök, író, költő Gheorghe Ursu letartóztatása után két hónappal a börtönkórházban hunyt el, a fia által összegyűjtött több száz oldalnyi tanúvallomás szerint az embertelen kínzások következtében.
A történet nem egyedülálló: a romániai kommunizmus áldozatainak pontos száma nem ismert, csak a bebörtönzöttek száma több tízezerre tehető, ötven év alatt pedig milliók életét nyomorították meg. 1989 után néhány jóvátételi intézkedés született, a volt politikai foglyok, üldözöttek, kényszermunkások, kitelepítettek stb. kaptak néhány kedvezményt, de inkább a látszat kedvéért, a számonkérés elmaradt. Nem azért, mert a diktatúra alól felszabadult lakosság megbocsátott, és nem is a mioritikus hanyagság miatt, hanem azért, mert a szekusok átmentették magukat az új világba. Ursu pribékjei a Marosvásárhely fekete márciusa után megalakult Román Hírszerző Szolgálatnál dolgoztak tovább (egyikük éppenséggel a jogi osztály vezetője lett), és most valószínűleg gondtalan nyugdíjasok, akik áldozataiknál jóval többet apríthatnak a tejbe. Egy-egy nyughatatlan utód ugyan meg-megzavarja őket, de azért elégedettek lehetnek, munkájuk gyümölcse beért, 35 év után sem merik felelősségre vonni őket.
Persze, az ítélet megfellebbezhető, és Gheorghe Ursu fia az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmehet – ha bírja cérnával még egy-két évtizedet – , ahol bizonyára neki adnak igazat, de ez mind nem segít. Hiszen Strasbourgban eddig is sokszor elmarasztalták Romániát, sőt, 2006-ban egy belső leltár is készült a román kommunizmus bűneiről – micsoda gúny, hogy a Tismăneanu-jelentést az a Traian Băsescu rendelte meg, aki maga is kollaboráns volt! –, de ennek semmilyen jogi következménye nem lett. Azért ilyenkor jó lenne hallani azokat a bírókat és ügyészeket, akik a román igazságszolgáltatás függetlenségéről szónokolnak, de nagyobb baj van a szemforgatásnál. Az, hogy a kommunizmus pere elmaradt, és sok mindenben ma is az elnyomó rendszer emberei diktálnak, megmagyarázza, hogy miért nem tud Románia fejlődni, miért állunk mindig az utolsó (vagy néha az utolsó előtti) helyen, amikor a szegénység mértékéről, az írástudatlanságról, lopott vagy vásárolt diplomákról, az infrastruktúra hiányáról, akadozó egészségügyi ellátásról és elavult oktatási gyakorlatról, túlméretezett állami adminisztrációról és a bürokrácia, illetve észszerűtlen intézkedések által fojtogatott gazdaságról – konkrétan az életünk minőségéről – van szó. A „kékszemű fiúk” ilyen államot tudnak építeni.