A felső-háromszéki csapat sorozatban negyedszer szenvedett vereséget a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban, ugyanis szombaton hazai környezetben nyert helyzetből, 4–3 arányban kikapott a feljutási reményeket dédelgető Galaci Oțelul együttesétől a 9. fordulóban.
Szép időben, jó minőségű gyepszőnyegen léphettek pályára a csapatok a Sinkovits Stadionban, ahol a hazai közönség mellett vendég szurkolók is figyelemmel követték a mérkőzést. Az Oțelul hamarabb játékba lendült, Marius Matei révén már a 2. percben veszélyeztetett, azonban az első osztályt is megjárt, tapasztalt csatár távoli lövését Gabriel Bunduc védte. A folytatásban a házigazdák is magukra találtak, azonban a 9. percben egy hiba miatt a vendégek jutottak előnyhöz, Matei szépségdíjas gólt szerzett, miután kihasználta, hogy Bunduc elhagyta a kaput, így 30 méterről a bal felsőbe tekert, átemelve a nyújtózkodó kapus felett (0–1).
A hátrányba került székelyföldi gárda magasabb fokozatra kapcsolt, a 13. percben pedig kiegyenlített. Tankó Zsolt jobb oldali beívelését a középen érkező Emanuel Popa néhány méterről a hálóba csúsztatta (1–1), majd a Kézdivásárhelyi SE nem sokkal később a vezetést is átvette. Tankó ezúttal a befejezésnél jeleskedett, ugyanis a hátvéd Nicolae Păun előkészítését értékesítve, éles szögből, védhetetlenül bombázott a keresztléc segítségével a kapuba (2–1).
A Duna-parti labdarúgók sem csüggedtek, hiszen a 28. percben a védők figyelmetlenségét kihasználva egyenlíteni tudtak. Bogdan Zărnescu próbálkozását Bunduc hárította, azonban a kipattanót a védők képtelenek voltak tisztázni, így Cosmin Stoian élt a lehetőséggel, és a bal alsóba továbbította a labdát (2–2). Az adok-kapokból a szünet előtt a kék-fehér mezesek jöttek ki jobban, mivel Păun ellen a büntetőterületen szabálytalankodtak a védők, így a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Popa értékesített (3–2).
A hazai csapat a második félidő elején egy látható kezezés miatt tizenegyest reklamált, a játékvezető ezúttal viszont nem fújta be a büntetőt. Az 58. percben a kézdivásárhelyi csapat egy eladott labda miatt elbukta előnyét, ugyanis Galac egy gyors ellentámadással ismét egyenlített. Egy előrevágott labdánál a hazai védők nem tudtak felszabadítani, így Matei a kapus mellett a jobb felsőbe lőtt (3–3).
A második játékrészben az Oțelul többet kezdeményezett, majd a 72. percben egy újabb védelmi figyelmetlenség után átvette a vezetést. George Cîrjan a védőket faképnél hagyva beívelt a jól helyezkedő Matei irányába, aki mesterhármassal zárta a mérkőzést (3–4). A Kézdivásárhelyi SE a sérülések miatt nem rendelkezett minőségi cserelehetőséggel, a hátralévő időben pedig nem sok esélye volt a pontszerzésre, hiszen a fáradtság rányomta bélyegét a játékosok teljesítményére.
3. Liga, alapszakasz, 9. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Galaci Oțelul 3–4 (3–2).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 400 néző. Vezette: Bogdan Florea (Piatra Neamț). KSE: Bunduc – Tankó, Stanciu (Fozocoș, 83.), Damian, Gajdó – Păun, Gazda, Pakucs – Faragó (Mojzi, 70.), Popa, Babei. Edző: Vasile Gherghe. Oțelul: Ursu – Pop (Munteanu, 70.), Puțanu, Ghiocel, Manău – Crihană, Pleșa (Cireș, 90+3.), Stoian – Zărnescu (Dima, 70.), Matei (Țicamuca, 79.), Cîrjan. Edző: Alexandru Ciobanu. Gólszerzők: Popa (13., 39. – tizenegyesből), Tankó (16.), illetve Matei (9., 58., 72.), Stoian (28.). Sárga lap: Gazda (21.), illetve Manău (66.).
További eredmények: Bákói MSK–FC Ozana Târgu Neamț 1–3, Galaci U–Bákói Aerostar 0–2, Foresta Suceava–Pașcani 10–0, Hușana Huși–Ceahlăul Piatra Neamț 0–4, Șomuz Fălticeni–FC Botoșani II. 2–1, Bucovina Rădăuți–Focșani 4–1, Sporting Liești–Știința Miroslava 1–3.
A rangsor:
1. Aerostar 9 0 0 28–5 27
2. Ceahlăul 7 0 2 26–8 21
3. Rădăuţi 6 1 2 20–7 19
4. Oţelul* 7 1 1 17–8 18
5. Suceava 5 2 2 26–14 17
6. Focşani 4 3 2 11–9 15
7. Ozana 4 2 3 17–12 14
8. Miroslava 4 2 3 18–14 14
9. Botoşani 3 2 4 17–18 11
10. Fălticeni 2 3 4 8–17 9
11. Lieşti 2 2 5 6–16 8
12. Huşi 2 1 6 6–14 7
13. Galac 1 3 5 9–14 6
14. Bákó 1 3 5 3–12 6
15. KSE 0 5 4 6–14 5
16. Paşcani 0 0 9 9–45 0
* a szakszövetség 4 pont levonásával büntette
A 10. forduló programja (október 25–26.): Bákói Aerostar–Galaci Oțelul, FC Botoșani II.–Bucovina Rădăuți, FC Ozana Târgu Neamț–Șomuz Fălticeni, Știința Miroslava–Kézdivásárhelyi SE, Focșani–Sporting Liești, Ceahlăul Piatra Neamț–Bákói MSK, Pașcani–Hușana Huși, Galaci U–Foresta Suceava.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.