Aggasztó a marosvásárhelyi orvosi tagozat helyzete, ezért egy dokumentumban 150 diák foglalt állást a magyar tagozat ügye mellett a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) első erdélyi közgyűlésén szombaton – nyilatkozta Murai László, a HÖOK elnöke tegnap.
A dokumentumra azért volt szükség, mert a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) magyar tagozatán hátrányos megkülönböztetés éri a magyar hallgatókat – hangsúlyozta, felidézve, hogy az egyetemen kialakult helyzet 2011 óta húzódik, amikor a román tanügyi törvény megfogalmazta, hogy három egyetemen, köztük a MOGYE-n is magyar karokat kell létrehozni. Ez nem történt meg, helyette a magyar hallgatók hátrányos megkülönböztetésének több formája is megjelent az egyetemen. Először a hallgatók magyar nyelven tett vizsgáit nem akarta elfogadni az egyetem, majd miután ez a probléma megoldódott, a magyar nyelven vizsgáztató tanárok ellen indítottak fegyelmi vizsgálatot, mely máig sem zárult le.
A marosvásárhelyi magyar hallgatók állandó bizonytalanságban élnek, de a HÖOK bízik abban, hogy a szombaton elfogadott dokumentum elősegíti az üggyel kapcsolatos diskurzust – mondta Murai László.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.