Női kosárlabda, Román KupaEgy ponttal ugyan, de továbbjutott a KSE

2019. október 25., péntek, Sport

A három ponttal elvesztett odavágó után a Kézdivásárhelyi SE szerdán késő délután két kosárral, 58–54-re nyert a Konstancai Phoenix ellen a női kosárlabda Román Kupa első körének visszavágóján. Ez azt is jelenti, hogy a céhes városbéliek összesítésben mindössze egy ponttal, 116–115 arányban bizonyultak jobbnak tengerparti ellenfelüknél, és továbbjutottak a sorozat következő körébe.

  • Fotó: Tofán Levente
    Fotó: Tofán Levente

Egy hete a két csapat közötti konstancai találkozó 61–58-cal ért véget, s a Phoenix minimális előnnyel érkezett Háromszékre. A házigazdák edzője, Farkas Alpár legjobb ötösét – Czimbalmos Tímea, Jade Vega, Ramona Dănălache, Domokos Réka és Kayla Mobley – küldte pályára, míg a túloldalon Andreea Beldian, Drazana Vulic, Denisa Vați, Mădălina Geleriu és Katarina Matijevic kezdte a kézdivásárhelyi meccset. Bő másfél perc után született meg a mérkőzés első kosara, s Czimbalmos pontjai után következett Dănălache büntetőből szerzett két kosara és Mobley duplája (6–0). A 3. percben pontoztak először a vendégek, ám Vega gyorsan visszaállította a hatpontos különbséget (8–2). A folytatás a dobrudzsaiakról szólt, akik Vulic, Matijevic és Vați kosarai révén kiegyenlítettek 11-re, de a KSE-nek sikerült újra ellépnie (15–11). Ezután a vendégek újra döntetlenre hozták a meccset, sőt, egy ponttal meg is nyerték az első negyedet (17–18). A következő játékrész elején a céhes városbéliek összehoztak egy 11–0-s sorozatot (28–18), ami után azonban rövidzárlatot kaptak. Erak duplájával végül 29–30-as állásnál ért véget az első húsz perc.

A második félidő kétperces kosárcsenddel rajtolt, amit Beldian a büntetővonalról tört meg. Geleriu pontjaival már öttel vezetett a Phoenix. A lassan magukra találó házigazdák kétpontos előnyből várták az utolsó negyedet (41–39). Az utolsó szakaszt Vega és Mobley kosarai indították, ám egy 8–0-s roham után előnybe kerültek Carmin Artemie Popa tanítványai (45–47). Holinka-Miklós Hanna triplája után ismét vezetett a KSE, de a konstancai lányok nem hagyták magukat, és a 38. percben plusz három volt javukra (48–51). Vega duplájával minimálisra apadt a KSE hátránya (50–51), sőt, Dănălache hárompontosával már győzelemre állt csapatunk (53–51), de még távol a Román Kupa negyeddöntőjétől. Gyorsan pörögtek a másodpercek, s Vați triplájával a vendé­geknek állt a zászló (53–54). A válasz Domokostól érkezett (55–54), és  a dobrudzsaiak elpuskázott ziccere után Farkas Alpár lányai a győzelemért támadhattak. Tíz másodperccel a vége előtt Vega tá­volról szerzett kosarat (58–54), amit a Konstancai Phoenix időkérése követett. Kapkodtak a vendégek, így kimaradt az utolsó dobásuk, és négypontos előnnyel a KSE a győzelmet és a továbbjutást is bezsebelte.

A találkozó legeredményesebb játékosa a 21 pontos kék-fehér mezes Vega lett, míg csapattársa, Mobley egy újabb dupla duplát, 17 pontot és 13 lepattanót jegyzett. A vendégektől Vladinka Erak és Matijevic egyaránt 11–11 pontot szerzett, utóbbi neve mellett pedig 13 leszedett labda is szerepelt.

Női kosárlabda Román Kupa, 1. forduló – visszavágó: Kézdivásárhelyi SE–Konstancai Phoenix 58–54 (17–18, 12–12, 12–9, 17–15). Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Vezette: Vlad Potra, Alexandru Stamate és Ștefan Atomulese. KSE: Czimbalmos 6, Vega 21/9, Dănălache 9/6, Domokos 2, Mobley 17–Bandi, Bara-Németh, Tuchilus, Kozma, Holinka-Miklós 3/3, Lénárt, Debreczi. Edző: Farkas Alpár. Phoenix: Beldian 8/6, Vulic 5/3, Vați 10/6, Gele­riu 7/3, Matijevic 11–Radu, Ion, Dragoș, Mititelu 2, Erak 11. Edző: Carmin Artemie Popa. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2019-08-02: Élő múlt - Kisgyörgy Zoltán:

A nagyajtai Péterfik (Nemzedékről nemzedékre 23.)

Péterfi Sándor (szül. 1955) nyugalmazott unitárius lelkész lakásának falát a család eredeti, latin nyelvű, lófő székely rangot adományozó fejedelmi oklevél berámázott másolata díszíti, amelyet Bocskai István, a székelyek ispánja adományozott 1606-ban Péterffy János birtokosnak, Vass Andrásnak és Oláh Jánosnak a hadjáratokban mutatott hűségükért, hű szolgálatukért. Ezzel kiemelték őket és férfi örököseiket a szabad székelyek közül, felruházták a lófőséggel járó kiváltságokkal, adományokkal, de meghagyták, ha veszély fenyegeti a hazát, jó lovakkal, szablyákkal, sisakokkal, bőr mellvértekkel, dárdákkal és katonai felszerelésekkel ellátva megjelenni tartsák kötelességüknek. A Kassán kiállított oklevél különlegessége, hogy Sepsiszentgyörgyön hirdették ki 1607. augusztus 13-án.
2019-10-25: Sport - :

László Csaba nehéz mérkőzésre számít a sereghajtó ellen (Labdarúgás)

Ma 20.30-tól Sepsi OSK–FC Voluntari mérkőzést rendeznek a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli bajnokság 14. fordulójában. A háromszéki csapat és a sereghajtó gárda is győzelmi kényszerben lép pályára, ugyanis mindkettőnek szüksége van a három pontra. A találkozót a bukaresti Horia Gabriel Mladinovici vezeti.