Alapfokon nyert Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) ellen abban a perben, melyet a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült blogger a városháza kétnyelvű – magyar és román – fejléces okiratai miatt indított. A bukaresti ítélőszék döntéséről Antal Árpád polgármester számolt be, az Országos Diszkriminációellenes Tanács személyével kapcsolatos felmentő határozatával egyetemben.
Az elöljáró szerint a megélhetési feljelentő két, az önkormányzat által – az ő igényléseire válaszként – kibocsátott átirat miatt indított eljárást. Keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmisnek a két okiratot, mivel a fejléc kétnyelvű, és az ország hivatalos nyelve a román, így csak ezt használhatják ilyen dokumentumokban. A blogger azt is el szerette volna érni, hogy az ítélőszék kötelezze az önkormányzatot kizárólag román nyelvű fejlécek használatára. A bukaresti törvényszék a város javára döntött, elutasítva Tanasă keresetét, viszont egyelőre a pezsgőbontással várni kell, hiszen csak alapfokú ítéletről van szó, és kevés a valószínűsége annak, hogy a feljelentő nem él a fellebbezés lehetőségével – mutatott rá Antal Árpád.
A polgármester Tanasă támadásai kapcsán kijelentette: ezek hátráltatják az önkormányzati munkát, a hivatal jogászait banális kérdések foglalják le ahelyett, hogy a város szempontjából fontos dolgokkal foglalkozhatnának. Újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád elmondta: pontosan nem tudja, hogy éppen hány perük folyik a bloggerrel vagy egyesületével, sajnos, Tanasă-ügyek voltak, vannak és lesznek, mintegy hozzátartoznak már a hivatal mindennapjaihoz.
Antal Árpád arról is beszámolt: a Székelyföldi Közpolitikai Intézettel és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel egy tanulmány elkészítésébe fogtak arról, hogy az önkormányzatnak mennyibe kerül a többnyelvűség fenntartása. Az elöljáró leszögezte, ő ezt a pénzt nem sajnálja, viszont a korrekt hozzáállás az lenne, ha ezeket a költségeket – legalább részben – a román állam vállalná magára, akár úgy, hogy a személyi jövedelemadóból nagyobb hányadot hagyna helyben az érintett településeknek. A tanulmány révén ugyanakkor azt is számszerűsíteni akarják, hogy a Dan Tanasă-féle vagy hasonló perek mennyibe kerülnek a városnak.
A polgármester továbbá egy sajátos esetről is beszámolt. A napokban kapta kézhez a diszkriminációellenes tanács döntését, melyet egy bukaresti magánszemély feljelentése nyomán hoztak. A panaszos a románokat illető kirekesztő kijelentésekkel vádolta Antal Árpádot, a Háromszékben 2017. május 13-án megjelent interjúban elhangzottak okán. A feljelentés 2018. április 18-án futott be a testülethez, a panaszos ebben azokat a mondatokat kifogásolja, melyekben az elöljáró a románok számának csökkenéséről, az arányos önkormányzati képviseletről, valamint a román nemzetiségű alpolgármester kinevezésének esélyeiről beszél. A feljelentő úgy vélte: a mondottak diszkriminatívak a helyi románságra nézve. A testület döntése szerint bőven beleférnek a szólás- és véleményszabadság fogalmába, nem tekinthetőek kirekesztőnek. Antal Árpád szerint az is megdöbbentő, hogy egy bukaresti polgárnak mire van ideje és energiája.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.