GYENGE A VÁSÁRLÓERŐ ROMÁNIÁBAN. Az európai átlagos vásárlóerő 2019-ben 14 739 euró/fő, míg hazánkban mindössze 5881 euró. Vagyis 60 százalékkal maradunk el Európától, és ezzel a 32. helyre kerültünk az összesítésben. A nettó jövedelem jelentősen eltér a GfK piackutató által összehasonlított 42 országban, így az adózás után elkölthető pénz is ennek függvényében változik.
Az élen Liechtenstein, Svájc és Luxemburg található, a sereghajtó pedig Moldova, Koszovó és Ukrajna. A 42 országból 16-ban meghaladja a vásárlóerő az európai átlagot, 26-ban a középérték alatt marad. A román városok közül Bukarestben a legjobb a helyzet: ott az egy főre számolt vásárlóerő 10 452 eurót tesz ki, a lista utolsó helyén pedig Vaslui megye áll, nekik csupán 3706 euró áll rendelkezésükre fejenként, 37 százalékkal kevesebb, mint a romániai, és 75 százalékkal kevesebb, mint az európai átlagnak. (Főtér)
ORBAN VICTOR, A KIJELÖLT ROMÁN MINISZTERELNÖK. A tegnapi nap legfontosabb belpolitikai eseménye volt, hogy Ludovic Orban nyilvánosságra hozta a beiktatásra váró kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját. A B1 televízió nagyot bakizott ez ügyben, mert az eseményről szóló hírt a képernyőn ez a szalagcím kísérte: „Victor Orban kijelölt miniszterelnök ismertette az új kabinet névsorát.” A bakit Nánó Csaba kolozsvári újságíró szúrta ki, és tette közzé a Facebook-oldalán. (Maszol)
HASZNÁLTOLAJ-BEGYŰJTŐ PONTOKAT NYIT AZ AUCHAN. Ettől a héttől kezdődően az Auchan üzletlánc mind a 33 hipermarketje átveszi a lakosságtól a használt étolajat újrahasznosítás céljából – tájékoztat az üzletlánc közleménye, rámutatva, hogy az olajat bioüzemanyag előállításában fogják felhasználni. Az üzletlánc kiemeli: a használt étolajat átszűrve, legalább 0,5 literes átlátszó pillepalackokba kell tölteni, és el kell vinni az Auchan üzleteibe, az ügyfélszolgálati pontokhoz, ahol a leadott mennyiség függvényében mosogatószert, szénsavmentes ásványvizet vagy napraforgóolajat adnak majd az embereknek. Projektjével az Auchan környezetvédő mozgalmak által foganatosított kezdeményezésekhez társul, rámutatva: egyetlen liter, csatornába öntött használt étolaj egymillió liternyi vizet szennyez, amely mennyiség egy felnőttnek 14 évig elegendő a túléléshez. (Agerpres)