Pedagógusok, városlakók, szülők és nagyszülők kérését tolmácsolta a tegnapi rendkívüli tanácsülésen Antal Árpád polgármesternek Rodica Pârvan, aki szorgalmazta: szerezzen be az önkormányzat is egy olyan kisvonatot, mint amilyen a napokban szállítja utasait Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő között.
Az élményvonatozás annyira népszerű a lakosság körében, hogy megeshet, nem minden családnak, diáknak és óvodásnak sikerül utaznia, amíg a városban tartózkodik a Tusnádfürdőről idehozott szerelvény – mondta a képviselő asszony. Úgy vélte, ha tavaszig sikerül megvásárolni egy hasonló járművet, annak ára rövid idő alatt megtérülne, s nem csupán Sugásfürdőre, hanem a Rétyi Nyírhez vagy a város körüli területekre is szervezhetnének túrákat, mert érdeklődő biztosan lenne – mondta.
Antal Árpád válaszában jelezte, míg a képviselő asszonyhoz a dicséretek jutottak el, ő maga csak kritikát kapott a kisvonat miatt: volt, aki azt tette szóvá, hogy túl lassan közlekedik, másoknak azt kifogásolták, hogy a kerékpárosokat akadályozza. A tusnádfürdői működtetők eredetileg egy hétre jöttek le Sepsiszentgyörgyre, de a fokozott érdeklődés okán további egy hétre kértek engedélyt az élményvonatozás működtetésére, és ezt meg is kapták – mondta a polgármester. Álláspontja szerint szükség van arra, hogy a városlakók több lehetőség közül választhassanak szabad idejük eltöltésére, ezért fontolóra veszik egy hasonló szerelvény beszerzését. Megjegyezte, ő maga is többször látta a sétavonatot, mindig tele volt emberekkel.
A VisitTusnad.ro által szervezett utazásokra október 27-ig van lehetőségük a megyeszékhelyieknek, a szerelvények a városközpontból indulnak Sugásfürdő irányába.