Damokos Csabát, a Valan – Az angyalok völgye című magyar thriller sepsiszentgyörgyi látványtervezőjét is díjazták múlt hétvégén a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon. A múlt héten lezajlott rendezvény szervezői idén is arra törekedtek, hogy olyan különleges látványvilágú alkotásokat mutassanak be, melyek a szakmai közönségen kívül méltán számíthatnak a szélesebb nézői rétegek érdeklődésére is. A sepsiszentgyörgyi dizájnert a második díjjal jutalmazta a zsűri, mindenekelőtt azt értékelve munkájában, hogy a helyszínválasztással drámai kontrasztot teremtett a fenséges természeti táj és a szűk, nyomasztó belsők között.
„A zárt, érzelemmentes, eltompult emberi környezet színvilága hitelesen érzékelteti a dráma emocionális világát, kivételes ellentétbe állítva azt a természet tiszta tónusaival” – tudósít közleményében a fesztivál szervezőcsapata a díjról.
Damokos Csaba – aki a Nemzetközi Filmes Adatbázis (IMDb) tanúsága szerint eddig mintegy tucatnyi film elkészítésében vállalt szerepet – lapunk érdeklődésére elmondta: tavaly január közepétől áprilisig tartott a forgatás, mely nem volt könnyű a balánbányai téli körülmények között, de fegyelmezett csapatmunka volt. Szerinte egy erdélyi film noir a Valan, mely a skandináv krimikre jellemző igényességgel készült: egy kis történelem is vegyült bele, és olyan apró részletekre is odafigyeltek az alkotói, hogy milyen könyveknek kell ott lenniük egy erdélyi tanár könyvespolcán. Mint mondta, a díj valójában azt jelzi számára, hogy a filmes szakma értékelte ezt a munkát. Szerinte már a jelölés, egy ilyen szakmai fesztiválra való meghívás nagy eredménynek számít, a díjhoz már egy kis szerencse is kell. A jelenleg Bukarestben forgató Damokos Csaba úgy véli, további díjakat is kaphat a Valan, hisz más rangos fesztiválokra is beválogatták.
Kérdésünkre, hogy miként dolgozott együtt Bagota Béla rendezővel, Damokos Csaba elmondta, hogy ideális volt az együttműködésük: ő már a forgatókönyv korai változatát elolvasta, ehhez keresett helyszíneket, s utólag egy kicsit adaptálták is a forgatókönyvet az általa választott terekhez. Nyilván voltak helyszínek, amiket nem találtak meg, ezért építeni is kellett, házbelsőket nagyítottak például, hogy beférjen a kamera, és néha az is gondot okozott, hogy buldózerek, teherautók segítségével napokon át fenntartsák a havas körülményeket. Mint mesélte, az is előfordult, hogy amikor éppen arra készültek, hogy hógéppel előállítsanak egy kis havazást, és elhangzott a „Tessék!” felszólítás, elkezdett havazni az égből, mintha a természet is nekik dolgozott volna. „Bizonyos színek által próbáltunk egy jellegzetes vizuális nyelvet használni, van egy színkódja a filmnek, amit reményeink szerint mindenki érzékel majd, ha végignézi a Valan-t” – mondta még Damokos Csaba a filmről, melyben nagyon sok erdélyi és sepsiszentgyörgyi színész is játszik, és amely november 28-ától lesz látható a magyarországi és romániai mozikban.