Hosszas titkolózás után – és tegyük hozzá, a kényszerítő körülmények egyáltalán nem elhanyagolandó nyomása alatt – a Nemzeti Liberális Párt csütörtökön végre megtette a sokak által várt lépést: bemutatták azt a programot, mellyel állításuk szerint az eljövendőkben az ország sorsát igazgatnák.
Az éppen kormányozni készülő liberálisoknak 65 oldalnyi elképzelést sikerült összerakniuk, aminek egy része az éppen leváltott szociáldemokratáknak az ország gazdasági állapotán keresztüli ostorozása, párhuzamosan az általuk jónak vélt út ismertetésével. A politikai helyzetet alapul véve, ez még nem is meglepő, hiszen nem egy klasszikus, választásokra összeállított elképzeléscsomagról van szó, hanem jó ideje tartó politikai háború hatására született irományról. Arról nem beszélve, hogy a saját ötleteiket is meg kell valahogyan indokolniuk, és erre igen alkalmas eszköz az elődök baklövéseit kijavítandóként tálalni.
Meg is teszik bőven, legyen szó gazdasági, oktatási, egészségügyi, igazságügyi kérdésekről vagy éppen a közigazgatási rendszerről. És éppen ez az, ami sajnos gyanússá is teszi az egész programot. Alaposabb olvasatnál bizony nehéz szabadulni az érzéstől, hogy a leírtak egy része nem az ő ötletük – lásd regionális kórházak, autópályák, a belügyminisztériumi intézmények reformja, közigazgatási reform, az állami vállalatok teljesítményének javítása –, a fennmaradó pedig kevés kivétellel az elődök rossz döntéseinek korrigálása, semmint saját sziporka – mint a hírhedt 114-es rendelet sürgős eltörlésének terve, illetve néhány egyértelműen megszorító jellegű intézkedés. Persze fellelhetők jellemzően jobboldalinak mondott elképzelések is, amelyek a szociáldemokraták súlyos tévedéseit elnézve még hasznosak is lehetnek – így az energetikai politika terén. A felsoroltakon kívül a program talán legsúlyosabb hibája, hogy a benne foglaltak java részének bár sínre állításához nem egy, de még négy év is kevés lenne. Azt se feledjük el, hogy nem egy parlagi, hanem egyenesen három választással terhelt időszakról beszélünk. Úgy tűnik, a program összeállítói is tudják ezt, ugyanis a nagy átalakítások, átszervezések kapcsán megjegyzik: 2020-ban előkészítik a terepet, majd az elkövetkezendő években lezongorázzák azokat. Mondjuk, ehhez szükségük lesz egy apróságra: jövő decemberben is nekik kéne álljon a zászló.
Messzemenő következtetéseket levonni botorság lenne, hiszen még azt sem tudhatjuk, hogy ez a kormány lesz-e az a kormány, mely tovább igazgatja kis országunkat, arról nem beszélve, hogy ha neki is veselkednek, nagy valószínűséggel kisebbségben kell majd lavírozniuk. A legbölcsebb döntés talán egyelőre arra a 12 pontra koncentrálni, amit sürgősen megoldandóként jelöltek meg, amelyek többsége ráadásul semmivel sem több, mint amit bármely kabinetnek el kell végeznie egy normális államban, így a költségvetés előkészítése, az államfőválasztás levezénylése vagy éppen a büdzsékiigazítás. A többin alighanem lesz még idő gondolkodni.