A hiteles dokumentumokra és korabeli fényképanyagra épülő tárlat segítségével az érdeklődők betekintést nyerhetnek a 24-es gyalogezred állományába, amelynek hadkiegészítési körzete Háromszékre és a Barcaságra épült, így egyfajta nemzetiségi leképeződése is volt a korabeli Erdélynek. A szabadtéri tárlatot Nagy Zoltán történész, a Történelmi Vitézi Rend tagja ismertette. Elmondta: a magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred katonái között nagy számban voltak kézdiszéki legények. E kiállítással állítottak emléket és tisztelegnek az első világháború áldozatai előtt, és hívják fel a figyelmet arra, hogy a száz évvel korábban történt események a mának is szólnak, ezért őrizzük és ápoljuk az emléküket – mondotta többek között Nagy Zoltán.

Bokor Tibor polgármester házigazdai köszöntőbeszédében kiemelte: ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak. Hozzátette: „Harcolni a hazáért mindig fontos feladat. A székely és a magyar ebben mindig élen járt, képes volt bármikor az életét áldozni a hazáért. A mi feladatunk pedig az, hogy megemlékezzünk róluk.”

A főtéri megnyitót követően az Incze László Céhtörténeti Múzeumban mutatták be a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent, Az ojtozi csata – 1917–2017 című tanulmánykötetet. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte: „Emberségből példát akkor tudunk mutatni, ha képesek vagyunk száz év után fejet hajtani minden hős katona előtt, harcoljon az a front jobb vagy bal oldalán, legyen az magyar, román, orosz, török, ukrán, németi vagy zsidó nemzetiségű, de nem vitathatja el senki tőlünk azt a jogot, azt az érzést, hogy kihangsúlyozzuk a magyar katonákat. A megmenekült katonasírokat sok helyen elnyelte az enyészet és felverte a gaz. Ott, ahol éppen rendben tartottuk – mint például Úzvölgyében – gaz módjára verték fel mások. Olyanok, akik nevét is méltatlan lenne említeni. A világháború után száz évvel erkölcsi kötelességünk, hogy erősítsük a nemzeti tudatot, szervezzük magunkat (...) Az ojtozi csata azért is kiemelten fontos, mert Ojtozban tör be nap mint nap a leghasítóbb szél ereje: a Nemere. Ojtozban tört be török, tatár, kozák és más ellenség nemegyszer. Ojtozban védte a magyar haza határát 1916–17-ben a későbbi szent életű püspökünk, Márton Áron is.” Beszédében a megyei önkormányzat elnöke kijelentette: „A világháború után száz évvel erkölcsi kötelességünk, hogy erősítsük a nemzeti tudatot, szervezzük magunkat, mert pontosan tudjuk, hogy igaza volt Winston Churchill miniszterelnöknek, amikor azt mondotta: a siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít.”

Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja arra hívta fel a figyelmet, hogy aki nem ismeri a múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni. „Nekünk, magyaroknak, székelyeknek elemi érdekünk, hogy ismerjük a múltunkat, hiszen anélkül nem fogjuk tudni, kik voltunk, kik vagyunk ma, és nem fogjuk tudni a jövőben, hogy pontosan mik az érdekeink és mik a céljaink, ami a jelenünkből és a múltból táplálkozik. Sokan akarják még a mai napig is elferdíteni, átírni a múlt, a magyar történelem és hadtörténelem eseményeit. Ez ellen nekünk kell megtennünk a magunkét, mert ha mi nem írjuk le az igazságot, pontosan a tényekhez ragaszkodva azt, hogy mi történt velünk, a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, mások teszik meg ezt helyettünk, de abban nem lesz köszönet” – mondotta a vezető konzul.

A könyvet Nagy Szabolcs levéltáros, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese ismertette. Előadást tartott Gottfried Barna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár főlevéltárosa. A rendezvény zárómozzanataként alkalomhoz illő korabeli katonadalokkal fellépett a szentivánlaborfalvi Szent István Dalkör Kelemen Alpár karnagy vezetésével.

A kettős esemény szervezője Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Kovászna Megye Tanácsa és a Székely Nemzeti Múzeum volt.