A magyar Aranycsapat Alapítvány szervezésében péntektől vasárnapig Székesfehérváron rendezték meg a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot, amelyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK asztaliteniszezői mellett délvidéki, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és anyaországi sportolók vettek részt.
A céhes városbeliek a Székelyudvarhelyi ISK pingpongozóival és sakkozóival közösen utaztak az eseményre, ám rajtuk kívül még nyárádszeredai kézilabdás lányok képviselték Erdélyt a sportjátékokon. Asztaliteniszezőink közül a 13–15 éves korosztályban Ionuț Chelmuș második helyezést ért el, míg Canea-Kocsis András az ötödik helyen végzett. A 16–19 éves korcsoportban Medvés Antal harmadik volt, a 13–15 éves lányok között Mike Boróka az első, míg Farkas Yvett a második helyen fejezte be a küzdelmet. A kézivásárhelyi pingpongozók edzője, Kerekes Barnabás köszöni a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, hogy a Nagy Mózes SK asztalitenisz-szakosztálya is meghívást kapott erre a rangos versenyre, amelyen további három sportágban – birkózás, kézilabda és sakk – méretettek meg a tehetséges gyerekek. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.