Cs. Bogáts Dénes-emlékest
A Szemerja és Görgő Egyesített Közbirtokosság Cs. Bogáts Dénes-emlékestet rendez ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a József Attila utca 4. szám alatt, a Szotyori–Nagy-kúria konferenciatermében. Meghívottak a Székely Nemzeti Múzeum jelenlegi és volt munkatársai, történészek, kutatók. Közreműködik Krecht Emese és tanítványai.
Közös tornaóra és beszélgetés Szabó Katival
Szabó Kati, a háromszéki tornászcsillag október 29–30-án Kovászna megyében találkozik diákokkal, és beszél életéről, pályafutásáról. Ma 11 órától az olimpikonnal közös tornaóra és beszélgetés várja Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjait, majd 18 órától szülőfalujában, Zágonban a Mikes Kelemen Kultúrotthonban találkozhatnak vele az érdeklődők. Október 30-án, szerdán 11 órától a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tornatermében közös tornaórán és beszélgetésen vehetnek részt a diákok. 18 órakor Barótra látogat, ahol a Rózsa vendéglő rendezvénytermében mesél többek között pályafutásáról, a sikerhez vezető útról, mindennapjairól.
Közös tornaóra és beszélgetés Szabó Katival
Szabó Kati, a háromszéki tornászcsillag október 29–30-án Kovászna megyében találkozik diákokkal, és beszél életéről, pályafutásáról. Ma 11 órától az olimpikonnal közös tornaóra és beszélgetés várja Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjait, majd 18 órától szülőfalujában, Zágonban a Mikes Kelemen Kultúrotthonban találkozhatnak vele az érdeklődők. Október 30-án, szerdán 11 órától a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tornatermében közös tornaórán és beszélgetésen vehetnek részt a diákok. 18 órakor Barótra látogat, ahol a Rózsa vendéglő rendezvénytermében mesél többek között pályafutásáról, a sikerhez vezető útról, mindennapjairól.
Grúz nemzeti est
Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében ma 18 órától a Zöld Nap Egyesület szervezésében grúz nemzeti estet tartanak. Az est házigazdája Salome Pirtskhelava, az Environment és a projekt grúz önkéntese lesz. A résztvevők megismerkedhetnek többek között az ország kultúrájával, történelmével, nyelvével és hagyományaival. A belépés díjtalan.
Színház
BEMUTATÓ AZ M STUDIÓBAN. Új produkcióval készül a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház: a Variations: No. 1. című előadás rendezője, koreográfusa Ermira Goro, a brit DV8 Physical Theatre előadóművésze. A bemutatóra szerdán 18 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban. Az előadást legközelebb a FLOW3 Fesztiválon játsszák.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Az, amit mondani kell címmel a Kányádi Sándor-est bemutatóját szerdán 20 órától tartják a Kamarateremben. A 90 éve született Kányádira emlékezve a költő verseiből, és önvallomásaiból szőttek össze emlékestet a Tamási Áron Színház színészei: Benedek Ágnes, Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Nemes Levente, Pál Ferenczi Gyöngyi, Szalma Hajnalka és Vass Zsuzsanna.
UDVARTÉR TEÁTRUM. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában ma 13 és 14 órától a J. D. Salinger Zabhegyező című műve alapján készült előadás látható. Jegyár: 15/20 lej.
VENDÉGJÁTÉK. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében szerdán 19 órától Marc Camoletti Boldog születésnapot, avagy hatan pizsamában című vígjátékát játssza a Pesti Művész Színház. Rendező: Márton András. Jegyár: 30 lej.
Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES A banda című előadását október 31-én, csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban játssza. Rendező-koreográfus: Könczei Árpád.
NÉPZENE- ÉS NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ. A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében november 8–9-én 31. alkalommal rendezik meg a népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény fő programsorának a Sepsi Aréna ad otthont november 9-én, ahol gazdag, minőségi kínálattal várnak minden korosztályt. A rendezvény programjaira a központi jegyirodában (telefon: 0267 312 104), a biletmaster.ro oldalon, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.
Zene
GITÁRKONCERT. Az Árkosi Kulturális Központ rendkívüli gitárkoncertet szervez szerdán 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bástya-házban. Fellép: Beke István (Kolozsvár), Girán Péter (Magyarország) és Tóth Álmos (Magyarország). Műsoron: York-, Tarrega-, McKee-, Dyens-, Fernandez-, Pena-, Gianola-, Haddad-, Scarlatti-, Granados-, Pavlovits- és De Falla-művek. Belépő: 10 lej.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.30-tól Playmobil: A film – francia–német–amerikai animációs kalandfilm, magyarul beszélő és Jetikölyök – amerikai–kínai animációs vígjáték, románul beszélő; 18.30-tól Fájdalom és dicsőség – spanyol dráma, román felirattal; 18.45-től Demóna: A sötétség úrnője – amerikai családi kalandfilm, román felirattal; 20.45-től A hűséges férfi – francia romantikus vígjáték, román felirattal; 21 órától A Wall Street pillangói – amerikai krimidráma, magyarul beszélő. Telefon: 0787 526 102.
Hitvilág
REFORMÁCIÓI ÜNNEPSÉG SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ma az unitárius templomban 18 órától igét hirdet Müller Loránd református lelkész. Szerdán a vártemplomban 18 órától igét hirdet Kovács István unitárius lelkész.
Párbeszéd a Magmában
A Párbeszéd a játék, a művészet és a kísérletezés fontosságáról és szükségességéről az iskola terében című projekt kezdeményezőjével, Irina Bălannal (Kortárs Művészeti Kör, Aknavásár) és Lea Rasovszky művészeti oktatóval (MATKA) találkozhatnak az érdeklődők a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Szabadság tér 2. szám alatt. A belépés díjtalan.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Nicolae Iorga utca 20. szám alatti Sensiblu (telefon: 0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. 8.30–16 óráig ma Ojtozban, szerdán Szentkatolnán, csütörtökön Dálnokon szünetel az áramszolgáltatás.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774; Facebook: @liveartdancestudio.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonszámon lehet.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
VISSZAVÁLTHATÓ JEGYEK. Aki valamilyen okból kifolyólag nem tudta visszaváltani az elmaradt sepsiszentgyörgyi Korda György–Balázs Klári-életműkoncertre megvásárolt jegyét, megteheti október 30-ig, szerdáig a román színház pénztáránál.
JEGYVÁSÁRLÁS. Az Andrei Mureşanu Színháznál keddtől péntekig naponta 16–18 óráig jegyet lehet vásárolni a budapesti Vonósok Kamarazenekar erdélyi turnéjának november 4-i és a Sentimental Journey, Opra Monica és a Castelani Zenekar november 15-i sepsiszentgyörgyi előadására. Érdeklődni a 0745 589 214-es telefonon lehet.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szerdán 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
KÖZVILÁGÍTÁS. Sepsiszentgyörgy önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a 0751 586 462-es telefonszám áll rendelkezésükre, hogy a közvilágítással kapcsolatos gondokat bejelentsék hétfőtől vasárnapig a nap 24 órájában bármikor. Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy ne éljenek vissza a lehetőséggel, hanem csakis valós problémák, illetve sürgősség esetén telefonáljanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.