A sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház igazgatósága a Visky Árpád Színjátszó Együttes tevékenységét értékelve — amelynek alakításában, művészi irányításában az elmúlt évek során részt vett dr. Nagy Attila Shakespeare-kutató, Blága Géza tanár, Balogh András rendező, Kalamár György, Veres László, László Károly színművészek — arra a megállapításra jutott, hogy a tehetséges együttes megérdemli ezután is a bizalmat.
Concordia-díjak, tévéfelvételek, külföldi meghívások, de ami a legfontosabb, színházi előadások szempontjából elfelejtett falvak, települések felkeresése jelzi a megtett út értékeit. A továbblépés reményében a művelődési ház vezetősége kibővítené az együttes összetételét. Ennek érdekében a színjátszás iránt érdeklődő fiatal nők és férfiak jelentkezését várják, de ugyanolyan bizalommal várják az idősebb korosztály képviselőit is egy közös beszélgetésre, amelyre 2008. szeptember 23-án, kedden 18 órakor kerül sor a művelődési házban. Jelenleg a csoport irányítója a városi művelődési ház megbízásából László Károly. (-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.