Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására jött létre a Domokos Géza Egyesület, amely fennállásának nyolcadik esztendejét ünnepli idén. Idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját a Kriterion Könyvkiadó is. Ebből a kettős alkalomból díjátadó gálát tartottak pénteken este az Árkosi Művelődési Központban Sepsiszentgyörgyön – derült ki az egyesület közleményéből.
Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának konzulja köszöntőbeszédében kiemelte: „Ne feledjük, hogy valahányszor egy-egy új ötlettel birkózunk, mindig érvényes a régi bölcsesség: az ember azt érti meg, amire maga jön rá, amivel megkínlódik, amiért megdolgozik, és néha megszenved. És amiért megdolgozik, azt sohasem felejti el, bármikor használni tudja a későbbiekben, és segítséget nyújt abban, hogy előrejusson, sikeres legyen.”
Domokos Géza-díjal jutalmazták Egyed Péter (1954–2018) filozófusi, írói, szerkesztői tevékenységét, Bolya Mátyás muzikológust és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Kárpát-medence hangos térképe elnevezésű projektjét, Horváth Andor (1944–2018) esszéírói, műfordítói, szerkesztői tevékenységét, Marius Tabacut Bánffy Miklós Erdély-trilógia című regényének román nyelvű fordításáért, a csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány Csak tiszta forrásból című közös, magyar–román népdalvetélkedőjét, a Nicolae Bucur és Constantin Catrina szerzőpáros Kovászna és Hargita megye néprajztudományi és -hagyományi kincstára (Tezaur de etnografie și folclor în județele Covasna și Harghita) című kötetét, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja Sepsiszentgyörgy Háromszéki honleányok emlékezete, valamint Daragics Éva tanárnő, ötletgazda és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Széchenyi-bál elnevezésű projektjeit.
A sepsiszentgyörgyi Bertis cégcsoport és a Best Western Hotel Restaurant Park Domokos Géza Egyesület-díjat kapott az egyesület tevékenységének folyamatos anyagi támogatásáért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.