Pszichológiai előadás a könyvtárban
Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 18 órától a Háromszéki TÉT-estek (Tudás – Élmény – Tapasztalat) rendezvénysorozat vendége lesz Simó Irma Csíksomlyón élő klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, művészetterapeuta. Ki az „úr” a háznál? – Függőségeinkről, a hatalom, kontroll és a határok mentén című előadásában a függőség kialakulásáról, családi háttérről, fiatalok valós és állehetőségeiről osztja meg tudását, tapasztalatát a sepsiszentgyörgyi közönséggel.
Közös tornaóra és beszélgetés Szabó Katival
Szabó Katival, a háromszéki tornászcsillaggal ma 11 órától a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tornatermében közös tornaórán és beszélgetésen vehetnek részt a diákok. 18 órakor Szabó Kati Barótra látogat, ahol a Rózsa vendéglő rendezvénytermében mesél többek között pályafutásáról, a sikerhez vezető útról, mindennapjairól.
Forgalomkorlátozás
November 1-jén a torlódások elkerülése érdekében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a korábbi évekhez hasonlóan egyirányúsítja a temetők felé vezető Vár utcát. Így mindenszentek napján a vártemplomi temető felső bejáratát és a közös temetőt a Vár utca felől lehet majd megközelíteni és a Vojkán utcán lehet elhagyni. Ugyanakkor a temetőbe látogatóknak már október 31-étől, csütörtöktől egészen vasárnapig, november 3-áig lehetőségük lesz a közelben található lövészeti gyakorlótéren elkerített parkolóban hagyni az autókat 9 és 21 óra között. Az önkormányzat kéri a temetőbe látogatókat, hogy november 1-jén, pénteken a közlekedés megkönnyítése érdekében ne parkoljanak a Vár és a Vojkán utcában.
Színház
BEMUTATÓ A TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZBAN. Az, amit mondani kell címmel Kányádi Sándor-est bemutatóját tartják ma 20 órától Sepsiszentgyörgyön a kamarateremben. A 90 éve született Kányádira emlékezve a költő verseiből és önvallomásaiból szőttek össze emlékestet a Tamási Áron Színház színészei: Benedek Ágnes, Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Nemes Levente, Pál Ferenczi Gyöngyi, Szalma Hajnalka és Vass Zsuzsanna.
BEMUTATÓ AZ M STUDIÓBAN. Új produkcióval készül a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház: a Variations: No. 1. című előadás rendezője, koreográfusa Ermira Goro, a brit DV8 Physical Theatre előadóművésze. A bemutatóra ma 18 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban.
VENDÉGJÁTÉK. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében ma 19 órától Marc Camoletti Boldog születésnapot, avagy hatan pizsamában című vígjátékát játssza a Pesti Művész Színház. Rendező: Márton András. Jegyár: 30 lej.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.15-től Ojtoz-Ozsdola Natura 2000 természetvédelmi terület – természetfilm; 16.30-tól Addams family – A galád család – amerikai–angol animációs családi vígjáték, magyarul és 17 órától románul beszélő; 18.45-től Déva – magyar dráma, román felirattal; 18.30-tól Paradise Hills – spanyol fantasy, román felirattal; 20.30-tól A Wall Street pillangói – amerikai krimidráma, román felirattal, 20.45-től Joker – amerikai krimidráma, román felirattal. Telefon: 0787 526 102.
Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES A banda című előadását csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban játssza. Rendező-koreográfus: Könczei Árpád.
Zene
GITÁRKONCERT. Az Árkosi Kulturális Központ rendkívüli gitárkoncertet szervez ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bástya-házban. Fellépnek: Beke István (Kolozsvár), Girán Péter (Magyarország) és Tóth Álmos (Magyarország). Műsoron: York-, Tarrega-, McKee-, Dyens-, Fernandez-, Pena-, Gianola-, Haddad-, Scarlatti-, Granados-, Pavlovits- és De Falla-művek. Belépő 10 lej.
Hitvilág
REFORMÁCIÓI ÜNNEPSÉG SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ma a vártemplomban 18 órától igét hirdet Kovács István unitárius lelkész. Csütörtökön 17 órától reformációi körmenet, a belvárosi református templomban 18 órától igét hirdet Zelenák József evangélikus esperes, a rendezvény közös úrvacsorával ér véget.
Jótékonysági koncertek
Erdélyben örömmuzsikál Mága Zoltán hegedűművész. A száz templomot érintő jótékonysági koncertsorozat részeként ezúttal 11 erdélyi városban csendül fel a hegedűszó, köztük Kovásznán és Kézdivásárhelyen is. A Liszt Ferenc-díjas művész zenekarával Kovásznán november 4-én, hétfőn 18 órától muzsikál a belvárosi református templomban. A teljes bevételt a súlyos balesetet szenvedett helyi Khell Zsombor Attila megsegítésére, az előtte álló kezelések költségeire ajánlják fel. A 20 lej értékű támogatói szelvények a városi RMDSZ-székházban (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897) válthatóak meg hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig.
November 5-én, kedden 20 órától a kézdivásárhelyi református templomban folytatódik a koncertsorozat. A hegedűművész a begyűlt adományokat a speciális bánásmódot igénylő felnőtteknek szóló nappali központ létrehozására ajánlja fel. Az ugyancsak 20 lej értékű támogatói szelvényeket a helyi RMDSZ-irodában lehet megvásárolni (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540) hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig.
Ingyenes magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–17.30 óráig Imecsfalván az elemi iskolában, 18–19.30 óráig Szentkatolnán a kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben és dossziék összeállításában is. A fordítás és az igazolványkép elkészítése díjmentes.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. 8.30–16 óráig ma Szentkatolnán, csütörtökön Dálnokon szünetel az áramszolgáltatás.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjába szerdán 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
JOGI SZOLGÁLAT. Balogh Klára jogtanácsos ma 13–15 óráig fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsadást igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
TAGDÍJFIZETÉS. A sepsiszentgyörgyi Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület szerdánként 11–13 óráig várja tagjait tagdíjfizetésre a Kőrösi Csoma Sándor utcai székházban.
SZÍVBETEGEK jelentkezését várja a Sepsiszentgyörgyi Szívbetegek Egyesülete. Telefon: 0743 330 724.
INGYENES FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐT TART szombaton 16 órától a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata a líceum Visky Árpád Drámatermében a szeptembertől induló drámaosztályba. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonszámon lehet.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Nicolae Iorga utca 20. szám alatti Sensiblu (telefon: 0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.