Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Pro Schola Kulturális-Nevelési Egyesület és a Bod Péter Tanítóképző a múlt hét végén harmadik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Kossuth Szónokversenyt. A megmérettetésre tizenhárom ifjú szónok nevezett be. A rendezvény mottójául a szervezők egy Kossuth-idézetet választottak: „Az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát.” A háromtagú zsűriben Máthé Dénes, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyelvészeti tanszékének docense, a zsűri elnöke, Szőke-Milinte Enikő egyetemi docens, a budapesti Vitéz János Tanárképző Központ megbízott intézményvezetője és Ambrus Ágnes, a BBTE kézdivásárhelyi tagozatának nyugalmazott egyetemi adjunktusa foglalt helyet.
A verseny két fordulóból állt: az elsőben a jelöltek az előre kijelölt mottóra építve otthon elkészített beszédeiket adták elő, felkészülve az előadásmódra is. A második fordulóban a verseny zsűrije által meghatározott, általános, ugyanakkor a diákok számára aktuális téma szerint rögtönöztek szónoki beszédet.
Péntek reggel a Vigadó színháztermében ünnepélyes keretek között nyitották meg a 19. szónokversenyt. A résztvevőket és kísérő tanáraikat Len Csaba, a Bod Péter Tanítóképző igazgatója és Deák Ferenc magyartanár köszöntötte, majd a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai léptek színpadra. Ezt követően Szőke-Milinte Enikő egyetemi docens, a budapesti Vitéz János Tanárképző Központ megbízott intézményvezetőjének Nyilvános beszéd, a beszéd nyilvánossága című előadása hangzott el.
A verseny második fordulóját a tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információ Központjában tartották meg. Első helyezett Simon Hanna Fatime, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum tanulója lett, második díjban Rancz-Gyárfás Hanna részesült, a harmadik díjat pedig Kovács Andrea érdemelte ki, mindketten a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói. A zsűri Bucs Dávidot és Len Balázst (mindketten a Nagy Mózes tanulói) dicséretben részesítette. A verseny erdélyi szakaszának első és második helyezettjei november 8-án és 9-én részt vesznek Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett Kossuth-szónokverseny döntőjében. Szombaton Kis Emese magyartanár kalauzolásával a házigazdák és vendégeik a Nyergestetőre, Csíkszeredába és a Gyimesekbe kirándultak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.